Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Lapértesülés szerint újraindul a főpolgármesteri posztért Tarlós István

Infostart
2018. szeptember 26. 07:25
A Népszava úgy tudja, hogy tartalmi ügyekben megszületett az egyezség, már csak a kormány és a főváros között létrejött megállapodás bejelentésének körülményei kérdésesek.

A lap több, egymástól független forrásra hivatkozva ír arról, hogy a jelenlegi főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök négyszemközt tárgyalt, a megbeszélések nyomán pedig teljesült Tarlós István két legfontosabb feltétele: nem változtatnak Budapest közigazgatási rendszerén, és jelentős fejlesztési pénzekhez jut a főváros, még ha ezek nagy része a Miniszterelnökségen keresztül, Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár felügyeletével érkezik is majd.

Ma ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, ezután Tarlós Szentpétervárra utazik, így legkorábban a jövő hét elején jelenthetik be a megállapodást - írja a lap, amely azt is tudni véli, hogy a Fideszben úgy látják, Tarlós Istvánnak nincs esélyes kihívója a baloldalon.

Duna-parti tervek, új főkapitány

A Fővárosi Közgyűlés egyébként több kerületet érintő Duna-parti tervekről, testvérvárosi megállapodásról, valamint az új budapesti rendőrfőkapitány kinevezésének támogatásáról is dönthet mai ülésén, amelyen várhatóan több mint hatvan előterjesztést tárgyalnak meg.

A képviselők elfogadhatják az I., a III., a IV, a XIII., a XXII. kerületi partszakaszokra, valamint a Népsziget területére vonatkozó Duna-parti építési szabályzatokat. A tervek között szerepel például az, hogy az újpesti Palotai-sziget belső területén sportcélú mintaberuházást valósíthatnának meg: sportpályákat, sport- és rekreációs épületeket hoznának létre, amelyek összesen 16 sportág igényeit biztosíthatnák.

A testület jóváhagyhatja a ciszjordániai Betlehem és Budapest között nemrégiben megkötött testvérvárosi megállapodást, amelynek keretében lehetőség nyílik az együttműködésre a klasszikus kultúra, a turizmus és zarándoklat, az ifjúság és sport, valamint a történelmi és kulturális örökség védelme és megőrzése területén.

A Fővárosi Közgyűlés támogathatja Terdik Tamás kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá.

A jelenlegi rendőrfőkapitány, Bucsek Gábor szeptember 30-án távozik a posztjáról, miután vezetői kinevezését saját kérésére vonta vissza a belügyminiszter, aki - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - Terdik Tamást kívánja kinevezni.

A testület jóváhagyhatja azt is, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a pesterzsébeti sós-jódos gyógyfürdő és strand újjáépítésére és fejlesztésére, a Király Gyógyfürdő fejlesztésére, valamint a Rác fürdő újranyitására összesen 3 milliárd forintos hitelt vehessen fel.