Nyitókép: Vajda János

Egy nap alatt hat halott az utakon

Infostart
2018. szeptember 23. 11:21
Drámaian alakul a hétvége baleseti statisztikája.

Magyarország területén szeptember 22-én 0 órától szeptember 22-én 24 óráig a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 11 súlyos és 29 könnyű sérüléssel végződött.

A hatodik halálos áldozat az a férfi, aki vasárnap reggel hajtott az árokba a motorjával Alsómocsoládon.

Borsodban egy ittas sofőr karambolozott, a kocsiban három gyermek utazott, egyikük a helyszínen meghalt, erről itt írtunk.

A police.hu összesítése szerint a rendőrök 174 személyt fogtak el, közülük 32 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 116 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 195 személyt állítottak elő, köztük 78 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 16 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.