Nyitókép: Jászai Csaba

Halálos méreg Ferihegyen

Infostart
2018. szeptember 20. 09:25
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító, fentanil elnevezésű kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.

A pénzügyőrök egy Kínából érkező, fitneszterméknek feltüntetett, több mint fél kilogramm ismeretlen eredetű és összetételű vegyi anyagot tartalmazó küldeményt vizsgáltak át. A teljesítményfokozó szernek gondolt csomagot szakértői vizsgálatra az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetbe küldték. A szakvélemény megállapította, hogy az anyag fentanilt tartalmaz - közölte a NAV.

A fentanil nevű szintetikus ópiát rendkívül mérgező, így nemcsak a kábítószert fogyasztókra életveszélyes, hanem az áruforgalmon keresztül érkező csomagokkal érintkező emberekre és a NAV szakembereire is.

A fentanilból kettő milligramm is halálos lehet, ami nagyjából egy gramm heroinnak felel meg.

A kábítószert a NAV Repülőtéri Igazgatósága kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalta, és feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon.