Nyitókép: Bruzák Noémi

A kerékpárosok miatt módosulhat a KRESZ

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. szeptember 20. 18:17
Felmérte a kormányzat, mire volna igény a biciklisek és a bringázni vágyók részéről. Révész Máriusz a fejlesztési irányokon kívül csütörtökön arról is beszélt, hogy készül egy KRESZ-módosítás is.

Eddig nem álltak rendelkezésre adatok a magyar kerékpárosokról, így a kormányzat nem tudott róluk semmit – hívta fel a figyelmet Révész Máriusz. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ezen szeretett volna változtatni, így a főváros 20 pontján kerékpáros-számlálókat helyeztek el, illetve kutatást készítettek a városi biziklizésről.

A munka lebonyolítására a Magyar Kerékpáros Klubot kérték fel, a kérdéseket is a szervezet állította összem, a közvéleménykutatást pedig a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte el.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszél a magyarok kerékpározási szokásiról először készült átfogó kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a fővárosi Bem rakparton 2018. szeptember 20-án. Az Európai Mobilitási Hét keretében bringásreggelit tartottak a rakparton, amelyet országos színten több mint 40 helyszínen rendeztek. A kutatást a Magyar Kerékpárosklub az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából és az Innovációs és Technológiai Minisztériumtámogatásával készítette a Medián (Fotó: Bruzák Noémi/MTI)

Tavasszal egy további – a kerékpáros turizmusra fókuszáló – kutatást terveznek – árulta el a kormánybiztos, hozzátéve: ezeket a felméréseket érdemes kétévente megismételni, hogy figyelemmel kísérhessék a trendváltozásokat és az elért eredményeket.

Magyarországon rendkívül magas a biciklisek aránya, a válaszadók 17 százalékának napi fő közlekedési eszköze a kerékpár.

Sokan vannak még, akik a közösségi közlekedést – leginkább a vonatot – kombinálják a kétkerekű járművel. Mások szívesen kerékpároznak, azonban félnek az utakon vagy nem találják megfelelőnek a kerékpáros infrastruktúrát. Problémát jelent az is, hogy nem tudják biztonságosan elhelyezni a biciklit a célállomáson.

„Tehát nem az a fő feladat, hogy a kerékpárral közlekedéshez meghozzuk az emberek kedvét, hanem az a fő feladat, hogy lebontsuk azokat az akadályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy azok az emberek, akik egyébként szívesen kerékpároznának, ezt megtegyék” – fejtette ki Révész Máriusz.

A következő években a kerékpáros közlekedés fejlesztésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre

– emelte ki a kormánybiztos, aki biztatónak nevezte, hogy megállapodás született arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyes fejlesztésekbe bevonja a Magyar Kerékpáros Klubot.

Révész Máriusz a Zoom.hu-nak nyilatkozva azt mondta: egy készülő módosításcsomag bevezetné a sportkerékpáros fogalmát a KRESZ-be. Ennek a kategóriának az felelne meg, aki kiváltja a versenyzői licencet, illetve a biciklije bizonyos előírások alapján működik. A sportkerékpárosoknak kötelező lenne a sisakviselés. A fogalom jelentősége, hogy a KRESZ jelenleg kötelezővé teszi a bicikliseknek a dedikált kerékpáros infrastruktúra használatát, ahol van bicikliút vagy gyalog- és kerékpárút, ott a bringások nem tekerhetnek a párhuzamos úton, úttesten. Ezt a kötelezettséget vennék ki a KRESZ-ből.

Lakott területen belül minden kerékpáros, lakott területen kívül viszont csak a sportkerékpárosok mentesülnének a kötelező bicikliút-használat alól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felmérés a kerékpárosokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást