Varga Mihály: a munkalehetőség, a lakáshoz jutás és az oktatás a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa – hírösszefoglaló

Infostart
2018. szeptember 15. 21:49
A pénzügyminiszter szerint a munkalehetőség, a lakáshoz jutás és az oktatás a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa. A családbarát intézkedésekről indul nemzeti konzultáció. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormány nem váltható le csupán parlamenti eszközökkel.

A pénzügyminiszter szerint a munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához. Varga Mihály a Fidelitas Országos Választmányának balatonföldvári ülése után azt mondta: európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány munkahelyteremtéssel tovább kívánja csökkenteni.

A mezőgazdasági ágazatokat sújtó legnagyobb problémának tartja az agrárminiszter, hogy különvált a termelés és a feldolgozás. Nagy István a Nógrád megyei gazdanapon a jövő nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők részesüljenek a feldolgozásból származó haszonból is. Hozzátette: ha ezt sikerült elérni együttműködésekkel, akkor a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné, ami biztos piacot jelentene a termékeknek.

Heteken belül indul a nemzeti konzultáció arról, hogy milyen intézkedések szükségesek a családbarát Magyarország kialakításához - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány az egyik legfontosabb feladatának tartja a családok támogatását.

Országszerte 71 Család- és KarrierPONT-ot hoz létre a kormány – erősítette meg a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: a megyénként 3-4 ilyen létesítmény feladata, hogy megtalálják a helyben, rugalmas formában ellátható munkaköröket és azokat a nőket, akik ezeket a munkalehetőségeket keresik.

A kormány legfontosabb feladatának nevezte az ország népességcsökkenésének megállítását a nemzetpolitikai államtitkár. Potápi Árpád kijelentette: ennek egyik eszköze, hogy több forrást fordítanak a gyermekekre, a gyermekvállalásra, a családok támogatására Magyarországon és a határon túl.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormány nem váltható le csupán parlamenti eszközökkel. Évadnyitó beszédében Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nem akar felfordulást, de azt szeretné, ha a választók mind többen mozdulnának meg, és utcai tüntetésekkel vagy a szabad beszéd helyi fórumaival ráznák fel az országot.

Kötelességnek tartja az emlékezést a kommunista diktatúra elnyomására az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a Recski Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen kijelentette: felelősséggel és elégtétellel tartozunk az egykor a munkatáborban raboskodóknak.

Hetven év után hazakerülhet 600 ezer, a II. világháború idején szovjet fogságba hurcolt magyar adata. A Magyar-Orosz Levéltári Vegyesbizottság a napokban állapodott meg az Oroszországban őrzött levéltári adatok feltárásáról. Ezzel kiderülhet, hogy hol nyugszik az a 60 ezer magyar, aki soha nem tért haza a Szovjetunióból.

Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb osztályzatát változatlan stabil kilátással a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő a döntés fő okai között kiemelte a közösség rendkívül erőteljes tagállami támogatottságát, valamint a javuló adósminőséget, amelyet több uniós gazdaság felminősítése is jelzett.

Csak a Keresztényszociális Unió vezetésével tartja továbbra is sikeresnek Bajorországot a párt elnöke. Horst Seehofer Münchenben a CSU kongresszusán beszélt erről. A legutóbbi felmérések szerint a párt története egyik legrosszabb eredményét érheti el az október 14-i tartományi törvényhozási választáson és elveszítheti abszolút többséget a müncheni Landtagban.

A maffia ellen emelt szót Ferenc pápa Szicíliában. A katolikus egyházfő a maffiózók által meggyilkolt Giuseppe Puglisi atya halálának 25 évfordulóján tartott palermói megemlékezésen arra szólította fel a bűnszervezetet, hogy hagyjon fel a pénz és a hatalom hajhászásával.

Trópusi viharrá szelídült az Egyesült Államok keleti partján a Florence hurrikán, amely eddig 5 halálos áldozatot követelt. Észak-és Dél-Karolina part menti településein térdig ér a víz, óránként 100-110 kilométeres szél tombol, áradnak a folyók. Észak-Karolinában több mint 800 ezren maradtak áram nélkül.