Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Átszáguldott Magyarországon a lopott harckocsival 40 évvel ezelőtt

Infostart
2018. szeptember 10. 08:34
40 évvel ezelőtt egy szovjet katona egy harckocsival kitört a laktanyájából, és elindult a határ felé, hogy hazaszökjön az anyukájához. Menet közben több embert is elütött, az ámokfutásba ketten haltak bele, köztük egy tehetséges fiatal sportoló. A korabeli sajtó nem verte nagy dobra a szovjet érintettséget, a párt félhetett a népharagtól.

1978. szeptember 10-én hajnalban egy szovjet katona beszállt egy kétéltű gumikerekű páncélozott harckocsiba, kitört vele a Soltvadkerthez közeli bócsai laktanyából, és elindult a záhonyi határátkelő felé. Menet közben több autóst is veszélybe sodort, Kecskemétnél pedig halálra gázolt egy bicikliző idős nőt. Később ráhajtott a 4-es útra, amelyen egészen Debrecen belvárosáig robogott, de ott útját állták, ezért a Hortobágy felé vette az irányt. Ekkor találkozott össze egy csapat fiatal kerékpárossal, és egy szerencsétlen előzés közben négyüket is elütötte. Egyikük ott helyben életét vesztette - írja az Index.

Az áldozat a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) legtehetségesebb versenyzője, több nemzetközi verseny győztese, az olimpiai keret tagja, a 18 éves László Sándor volt. Halála megrázta nemcsak a családját, de csapattársait, az egész debreceni kerékpársportot és magát a várost is – derül ki a Magyar Nemzet helyi származású újságírójának tíz éve született cikkéből, amely 30 év távlatából próbálta meg rekonstruálni a történteket.

Későbbi vallomása szerint a katona azért szökött meg, hogy hazatérjen Munkácsra az édesanyjához, miután egy hónappal korábban a felettesei nem engedték el az öccse temetésére.