Nyitókép: Pexels

Fontos cél az egészségügyi szakemberek utánpótlása

Infostart / InfoRádió - Halmi Anett
2018. szeptember 8. 20:36
Öt és fél hónapig tartó kampányt indított a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, hogy bemutassa a szakdolgozói hivatást - elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Balogh Zoltán, a szervezet elnöke ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy folytatni kell a szakdolgozói alapilletmény emelését.

Átfogó programok szervezésére van szükség az egészségügyben a hiányszakmák pótlására, illetve ki kell dolgozni egy olyan ösztöndíjrendszert, ami hosszútávon kiszámíthatóvá teszi a dolgozók helyzetét – emelte ki Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.

„A program bizonyos elemei elindultak két évvel ezelőtt. A szakgimnáziumi rendszerben, OKJ-s ápolóképzési programokban, asszisztensi programokban

már vannak ösztöndíjas hallgatók, de ennek a számát szeretnénk megháromszorozni, hiszen ehhez már állami forrásokra lehet számítani a közeljövőben.

Szeretnénk, hogy az is kormányzati cél legyen, hogy jól képzett egészségügyi szakemberek tömegeit tudhassuk utánpótlásként magunk mellett” - hangsúlyozta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.

Ők Balogh Zoltán szerint az elkövetkezendő három-öt évben nyugdíjba vonuló generációt pótolnák.

Az ágazat másik jelentős problémája a külföldre vándorlás: ez azt a korosztályt érinti, amelyik már kellő szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Az elnök hozzátette: az elmúlt két évben elindult a bérfelzárkóztatási program, a szakdolgozói alapilletmények emelkedtek, ezt tovább kell folytatni.

„A negyedik fázissal, a következő emeléssel nem lehet 2019 novemberéig várni, hanem hasonlóan a 2018 január elsejével történő harmadik fázisos emeléshez, ezt is jövő év elején kellene megadni, annak érdekében, hogy lehessen látni az előremenetelt. Emellett további négy-hat éves programmal kell a megteremteni a felzárkóztatást, azért, hogy

az átlagbéreknek legalább a 75%-át elérjük, mert akkor már nem fog annyi szakember azon gondolkodni, hogy elhagyja a pályát”

- tette hozzá. Balogh Zoltán úgy vélte: a legfontosabb az egészségügyben foglalkoztatottak megtartása, mert a nem megfelelő munkakörülmények és a túlterheltség könnyen más ágazatba taszítja a dolgozókat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos cél az egészségügyi szakemberek utánpótlása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást