Nyitókép: Kovács Attila

Nézőpont Intézet: a Fidesz toronymagasan vezet

InfoRádió
2018. szeptember 3. 16:58
Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amit a Magyar Idők számára készített. A Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg a 10 százalékot.

Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest - mondta az InfoRádiónak Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója.

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a pártok népszerűségi listáját, minden egyes társadalmi csoportban a kormánypártok a legnépszerűbbek. Nincs olyan demográfiai csoport, amelynek egyharmada ne lenne fideszes, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg néhol a 10 százalékot - tette hozzá.

Többi párt eredménye

Nagy Dániel elmondta, hogy a teljes népesség körében 41 százalék a kormánypártok támogatottsága, a Jobbik 10 százalékot ér el, de lehet látni, hogy a második legerősebb ellenzéki párt is negyed akkora támogatottsággal rendelkezik csak, mint a Fidesz-KDNP. A teljes népességben 6 százalékos támogatottsággal bír az MSZP-Párbeszéd közös lista, 4 százalékos szinten van a Demokratikus Koalíció. Az előző havi táborukat megtartó, a belső harcoktól, távozásoktól és kizárásoktól továbbra is hangos LMP 3 százalékos, és a parlamenten kívüli Momentum 2, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk 1-1 százalékos bázissal bír.

Nézőpont Intézet

A választások óta minimálisat változott az ellenzék összetétele. Az LMP kicsit közelebb került a bejutási küszöbhöz, aminek annyira nem örülnek, mert a választásokkor a 7 százalékot is meghaladták, most már úgy látszik, hogy a parlamenti küszöb környékén vannak.

A vezető kutató kiemelte: az MSZP-Párbeszéd listánál is csökkenést tapasztalni, ők jelenleg nem jutnának be a parlamentbe, a mi számaink alapján, 9 százalékon állnak. Továbbra sem jutna be a Kétfarkú Kutyapárt: meg tudták tartani az eddigi táborukat, de ez még nem elég ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe.

Ha a teljes ellenzék támogatottságát összeadjuk, akkor is, Budapest kivételével, minden társadalmi csoportban magasabb annál az értéknél a Fidesz-KDNP népszerűsége. A férfiak között 10, a nők körében pedig 17 százalékpont a kormánypártok előnye az ellenzék egészével szemben.

A különböző korosztályokat tekintve a legfiatalabb, 18-29 éveseket tartalmazó korcsoportban a legkisebb (7 százalékpont) a különbség a Fidesz-KDNP és az ellenzék között, a 60 éven felülieknél már jelentős, 16 százalékpontos a kormánypárti fölény. Az alapfokú végzettségűeknél majdnem 20 százalékponttal több szimpatizánssal rendelkezik a kormánypárt, a diplomások körében viszont 4 százalékpontra olvad az előny. Az összevont ellenzék Budapesten 12 százalékpontos előnyben van, az ország többi részén azonban tekintélyes, 18-20 százalékpontos a lemaradásuk. Árnyalja a képet az ellenzék számára, hogy a Fidesz-KDNP legalább háromszor népszerűbb az összes többi pártnál, rendkívül fragmentált az ellenzéki oldal. Szintén rossz hír az ellenzéknek, hogy a fővárosban az összevont baloldali tábor mérete már 6 százalékponttal elmarad a kormánypártok támogatottságától. Nem lehet azt látni, hogy a baloldal uralná Budapestet - derül ki a kutatásból.

A teljes felmérést itt találják meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Nézőpont Intézet kutatása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást