Nyitókép: Pixabay.com

Mit kell tudni az ősztől induló vastagbélrák szűrésről?

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. augusztus 24. 09:07
Vastag- és végblérák szűrés indul ősztől. Az uniós és hazai finanszírozású programban az 50 és 70 év közötti lakosok vehetnek részt – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Mindenkinek nyitva áll a lehetőség, hogy elvégezzék rajta a vizsgálatot, a fiatalabbak azonban nem a központilag szervezett és finanszírozott program keretein belül kapják ezt – tájékoztatott Kásler Miklós.

A meghívó megkapása után a pácienseknek a házi orvosukhoz kell fordulni, akitől kapnak egy egységcsomagot, és két egymást követő napon székletmintát vesznek, melyet feladják azt a postára – ismertette az ügyintézés menetét Kovács Attila országos tisztifőorvos.

Azt, akinek a teszt eredménye nem negatív – a vizsgáltak többségénél, 92-93 százalékánál így lesz –, a háziorvosa koronoszkópos vizsgálatra küldi. Utóbbiak 25 százalékában polipot találnak, melyet ott helyben le is szedik. Akiknek nincs háziorvosa, a jövőben patikában kaphatja meg az első teszthez szükséges eszközöket, vagy postán küldik el neki – tette hozzá Kovács Attila. Ha az eredmény negatív, két év múlva javasolják a szűrés megismétlését.

A cél, hogy az érintettek legalább 70 százaléka részt vegyen a szűrésen,

ezért a közeljövőben mindegyiküket levélben hívják meg erre – emelte ki az országos tisztifőorvos.

A program első ütemében mintegy 1700 önkéntes háziorvos vesz részt, de 2019. július 1-jétől a szűrés beépül az ellátórendszerbe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kásler Miklós a vastagbélrákszűrésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kovács Attila a vastagbélrákszűrésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást