Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Duna alacsony vízállása nem okoz problémát a vízellátásban

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. augusztus 22. 06:02
Akár 30 százalékkal is megugorhat a vízfogyasztás a fővárosban egy kánikulai napon. Idén augusztus 9-én több mint ötszáz millió liter vizet használtak el a budapestiek, ez eddig az idei nyár rekordja.

Kánikulai időszakban a vízfogyasztás akár 30 százalékkal is megnőhet a normál átlagos vízfogyasztási mennyiséghez képest. Ilyenkor többet locsolunk, szívesebben tusolunk naponta többször, a valóban elfogyasztásra, ivásra használt mennyiség ebben a legkisebb hányad - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Vízművek üzemeltetési igazgatója.

Augusztus első hetében volt a fővárosban a legnagyobb a vízfogyasztás. Beköszöntött a kánikulai időszak,

augusztus 8-án és 9-ére virradóra 543 ezer köbméter, több mint 500 millió liter víz fogyott a fővárosban.

Ez elmarad még mindig elmarad a 80-as, 90-es évek rekordjaitól. Csörnyei Géza szerint ennek az az oka, hogy megváltoztak a fogyasztói szokások, más volt akkoriban a víz felhasználás jellege, például mások voltak a mosógépek, a tudatos víztakarékos életmód sem volt benne annyira az emberek mindennapjaiban.

A Dunán a jelenleg ismert legalacsonyabb vízállást 2003-ban mérték, 51 centiméterig apadt a folyó vízszintje. Most is nagyon alacsony a vízállás, de ez nem okoz problémát a főváros vízellátásban - hangsúlyozta a szakember.

Mint mondta, a karbantartási és felújítási munkálatoknak köszönhetően később sem lesz gond. Úgy gondolják, egy ekkora folyónál nem fordulhat elő, hogy úgy kiszáradjon, hogy a vízellátásban problémát jelentsen, ugyanakkor folyamatosan vizsgálják a helyzetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízellátás a kánikulában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást