Nyitókép: Pixabay.com

Létszámstop akadályozza a rezidensek felvételét

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. augusztus 17. 07:13
Még nem oldotta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az adminisztrációs problémát, amely miatt nem tudnak rezidenseket felvenni a kórházak.

Már két hete kiderült, hogy a közszférában érvényes létszámstop miatt a rezidenseket foglalkoztató Állami Egészségügyi Ellátóközpont nem veheti fel a frissen végzett orvosokat. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint adminisztratív figyelmetlenségről van szó, amit azonban még nem tudtak orvosolni.

"Hiába hirdették meg az 1200 rezidenshelyet, ha a létszámstop akadályozza a felvételt. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének konkrét rákérdezésére

az EMMI-től azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormány kiemelten kezeli a kérdést, hogy megoldódjon a probléma"

- mondta az InfoRádiónak a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Sipka Balázs a napokban értesült arról, hogy hamarosan megoldódhat a helyzet, de mint mondta, már két hete is ugyanezt ígérte a fenntartó. Az elnök azt is elmondta, hogy elvileg a kórházak is foglalkoztathatnának fiatal orvosokat.

Az intézmények gazdálkodási lehetőségeit ismerve azonban vannak olyan helyek, ahol nincs erre forrás,

az elméleti lehetőség megvan, de a kis kórházak anyagi források hiányában nem tudnak felvenni rezidenseket

- tette hozzá a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Az InfoRádió megkereste az Állami Egészségügyi Ellátóközpontot is, a szervezet válaszára még várunk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Létszámstop akadályozza a rezidensek felvételét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást