Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Újra lehet strandolni a Dagályon

Infostart
2018. augusztus 14. 07:02
Kedden megnyílik az újjáépített Dagály strand, a jegyárak emelkednek a korábbiakhoz képest.

Kedden délben ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Dagály strandfürdő és uszoda, amelynek üzemeltetője a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt, a Duna Aréna, valamint a Bp2017 NKft alkotta konzorcium – erősítette meg a Duna Aréna Hírlevelének értesülését Balogh Sándor, a Bp2017 társaság gazdasági igazgatója.

Keddtől egyelőre a szabadtéri létesítmények állnak a látogatók rendelkezésére, így az 50 és a 25 méteres medence, továbbá a pillangó medencék, a gyógyászati részleg és a wellness átadását későbbre tervezik.

A strand megnyitását először augusztus 10-re tervezték, majd 17-re halasztották, de végül ennél korábbra hozták.

A bezárás előtt a strand felnőtt belépője hét közben 2000, hétvégén 2400 forintba került, ez emelkedik, az újranyitott létesítményben 2500 és 2700 forintba kerül majd a jegy. Gyerekeknek (3-14 éves korig), nyugdíjasoknak és diákoknak hétköznap 2100, hétvégén 2300 forint lesz a belépő, 2 felnőtt és 2 gyerek 7100 vagy 7700, 1 felnőtt 2 gyerekkel pedig 4600 vagy 5000 forintért strandolhat majd a Dagályban.

A Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. éves, fél-, és negyedbérlettel rendelkező bérletes vendégei, az átjárhatóság szabályainak figyelembe vételével használhatják a Dagály Gyógy- és Strandfürdőt.

A strand melletti Duna Arénában egy 50 méteres medence hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között használható.