Nyitókép: Balázs Attila

A Klebelsberg Központ új elnöke átalakításokat szeretne

Infostart
2018. augusztus 9. 19:01
Hajnal Gabriella megfogalmazta, milyen irányba kellene elmozdítani az oktatást, és "üzent" a szülőknek és a szakszervezeteknek is.

Hajnal Gabriella azt várja a tankerületektől, hogy ne hivatalként működjenek, hanem partnerként tekintsenek az iskolákra. A Klebelsberg Központ ilyen kapcsolatra törekszik a tankerületekkel – tette hozzá az intézmény új elnöke.

A korábbi szakmai elnökhelyettes a Magyar Időknek adott interjújában elmondta: „nagy örömmel fogadtam a kinevezést, mert elkezdtünk egy munkát másfél évvel ezelőtt, amit folytatni tudok”. Bő két évvel ezelőtt elkezdődött az állami fenntartói rendszer konszolidációja, tavaly januárban megalakultak a tankerületi központok – emlékeztetett Hajnal Gabriella. Célként említette, hogy mindenhol egyformán jó, színvonalas oktatás legyen, megfelelő infra­strukturális háttérrel.

A Klik elnöke szerint a tankerületekkel törtő együttműködésnek köszönhetően a tavalyi tanévben sikerült megoldani a tanárhiány okozta problémát.

„Nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják”

– fogalmazott.

Új szemléletről beszélt

Hajnal Gabriella szerint a jó iskola az, ahova szívesen mennek be a gyerekek, szívesen tanulnak, élvezik az oktatást. „Nézetem szerint ez ma az élménypedagógiával valósul meg” – fogalmazott. A kicsiknél a játékosság, a nagyobbaknál az informatikai eszközök jól megtanult használata visz előre – vélekedett. Az intézményvezető a gyerekek problémamegoldó képességének fejlesztésére is felhívta a figyelmet „Hagyni kell a gyerekeket gondolkodni, akár csoportokban is.

Régen a tanár akart megmondani mindent, ma már szerencsésebb, ha a diákok jönnek rá sok dologra”

– mondta.

Üzenet a szülőknek

A diákok leterheltségének kérdésében szerinte az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben, sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket. „A kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása” – emelte ki.

Újabb átjárás jöhet a képzések között

A lap munkatársa szerint a közgondolkodásban még mindig sokan a gimnáziumokat preferálják a rossz jegyekkel rendelkező tanulóknak is, miközben egy szakgimnáziumban vagy szakközépiskolában sokkal jobban kiteljesedhetne a fiatal. Hajnal Gabriella ezzel kapcsolatban elárulta: gondolkoznak azon, hogy a gimnázium 10. évfolyama után is legyen lehetőségük a diákoknak szakirányú szakmai képzést választani.

Az intézmény érdekképviseletekhez való viszonyával kapcsolatban az elnök elmondta, hogy nagyon fontos, ha széles körben tudnak egyeztetni. „A kritikát pedig meg kell hallgatni, de azt is elmondtam mind a két új szakszervezeti vezetőnek az elmúlt időszakban, hogy nem szerencsés, ha valaki csak kritizál, és nincsenek konstruktív megoldásai” – tette hozzá.