INFORÁDIÓ 
2019. június 27. csütörtök
László

duna

vízhőmérséklet

bírság

Budapest, 2015. augusztus 9. Fiatalok a Duna partján kialakított strandon, a Sziget fesztiválon 2015. augusztus 9-én. Negyvenhét országból több száz fellépő érkezik az idei programsorozatra, amely augusztus 10-én indul. MTI Fotó: Soós Lajos

150 ezer forintra is büntethetik a Dunában fürdőzőket Budapesten

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt

Hiába egyre nagyobb a kánikula, 150 ezer forintra is megbírságolhatják azt, aki Budapest belterületén megfürdik a Dunában. A folyó mentén azonban, a fővároshoz viszonylag közel, van néhány jó szabadstrand.

Huszonhat fokos a Duna vize, Budapest belterületén azonban továbbra is tilos megfürdeni benne - mondta az InfoRádiónak Fülöp Tibor rendőr alezredes, a Dunai Vízirendészet osztályvezetője.

A jelenleg hatályos rendelet alapján az önkormányzat kijelölhet fürdőhelyet, ahol lehet fürdeni, Budapesten viszont nem történt ilyen kijelölés - hangsúlyozta Fülöp Tibor.

A Dunában tehát még a Római-partnál sem szabad fürdeni, ugyanakkor a rendőrök méltányosak, és különbséget tudnak tenni a szabálysértők között.

A rendőr alezredes szerint aki térdig, maximum combközéig bemegy a Dunába, hogy kicsit hűtse magát, az nem fürdőző, aki viszont beúszik, esetleg hajóutat érint, az már annak számít.

A fürdési tilalom megszegőit tehát a rendőrök jobb esetben csak figyelmeztetik, rosszabb esetben viszont megbírságolják őket. A büntetés összege

5-20 ezer forint lehet első körben, de akár 150 ezer forintra is rúghat.

A dunai fürdőzés Budapest belterületén azonban nem a bírság miatt veszélyes - hangsúlyozta Fülöp Tibor. "A Duna egy vízi közlekedésre használt, komoly sodrással rendelkező, nem áttetsző vízfolyam, nem ajánlanám senkinek, hogy nagyon belemerüljön" - magyarázta az alezredes.

Máshol lehet fürdeni

A Dunában Budapest belterületén tehát tilos fürödni, a fővároshoz viszonylag közel azonban több szabadstrandot is kialakítottak a folyó mentén.

Található ilyen Dunabogdányban, Dunakeszin, Szentendrén, Horányban, Gödön, Nagymaroson, Kisorosziban, Halászin, távolabb pedig Győrnél és Mosonmagyaróvárnál is.

A dunai fürdőzésnek egészségügyi kockázatai is lehetnek

Érdemes emiatt néha ránézni az Országos Közegészségügyi Intézet honlapjára, ahol megtalálják a hazai természetes fürdőhelyek vízvizsgálatának eredményeit.

Nyitókép: MTI / Soós Lajos

Kapcsolódó hang

Dunai fürdőzés szabályai, kockázatai és lehetőségei
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018