A munkaerőpiacon harcol a Magyar Honvédség

Infostart
2018. július 30. 09:48
Magyarországon folyamatosan nő a foglalkoztatottság, a munkahelyek száma, ami első ránézésre az ország gazdasági helyzetére nézve rendkívül pozitív, de nem feltétlenül kedvező a honvédség szempontjából - nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A munkaerőpiacon kiélezett verseny folyik a szabad kapacitásokért, és nekünk ebben a helyzetben kell talpon maradnunk - nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Időknek. Olyan honvédelmi életpályamodell alapjait sikerült megteremteni és kell fenntartani a jövőben, amellyel meg kell és lehet szólítani a leendő katonákat, pályán lehet őket tartani. 2016-tól kezdve, a gazdaság gyors ütemű bővülésével a honvédséget választók száma is lépést tud tartani, emelkedik a jelentkezők száma.

Fontos, hogy a társadalomban a honvédelem ügye széles körben legyen elfogadott - mondta a miniszter.

Megemlítette a honvédségi ösztöndíjprogramokat, a különböző honvédelmi táborokat, az önkéntes tartalékos szolgálat lehetőségét, a toborzóprogramokat és a nyílt napokat. Ebben a helyzetben kiemelt figyelem hárul a honvéd középiskolákra. Például a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, ahol a jelentkezők katonai napirend szerint élnek, még azok is, akik a településen laknak és napi bejárók lehetnének, a most végzők több mint 40 százaléka a katonai pályát választja.

Továbbtanulásra jelentkeztek az MH Altiszti Akadémiára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, vagy megkezdték szerződéses katonai szolgálatukat valamelyik katonai szervezetnél. A megszólítás egyik formája, hogy közösségben megismertessük a fiatalokkal a történelmünket, hazánk és a magyar emberek értékeit, azt, hogy mi mindenre lehetnek büszkék. Katonák életútján keresztül bemutatjuk, hogy miért választották ők ezt a nemes hivatást, mit tudnak vagy tudtak adni a hazának. Ez vonzó a fiatalok részére.

A másik pedig a már említett életpálya, amely kiszámítható előmenetelt, létbiztonságot, folyamatos tanulási, ki- és továbbképzési lehetőségeket jelent szigorú követelményrendszerrel párosítva. Pénzben, fizetésben – ami nem minden – nem tudunk minden szakmával versenyre kelni, de kiszámíthatóságban és tervezhetőségben feltétlenül.

A Magyar Honvédség egy nagy család, jóban, rosszban össze kell hogy tartozzunk. Ez nemcsak a toborzás, hanem a megtartás szempontjából is fontos.

A sorkötelezettség 2004-es megszűnése után űr keletkezett, amit ki kell tölteni - emelte ki Benkő Tibor. Az önkéntes tartalékos szolgálat is egy közösség, amely szükséghelyzetben mozgósítható, és kiegészíti a hivatásos, szerződéses állományt az ország biztonsága érdekében. Emellett kitűnő bázisa annak, hogy előképzettséget, lehetőséget adjon a jelentkezőknek a honvédségbe való betekintésre, esetleg szerződéses vagy hivatásos pályára irányításra.

Több szakaszra bontható a tartalékos szolgálat létrehozása. Először a műveleti tartalékos szolgálatot hoztuk létre azoknak, akik a haderő leépítése miatt kényszerből korengedményes nyugdíjba kerültek. Ők most már az öregségi nyugdíj elérésével folyamatosan válnak ki a rendszerből. Az újonnan kialakított önkéntes védelmi, illetve a területi elven szerveződő tartalékos szolgálatokba pedig folyamatosan lépnek be a fiatalok. Most már több mint 7500 fős tartalékosállománnyal rendelkezik a honvédség, és örvendetes, hogy egyre több köztük a fiatal.