Nyitókép: Komka Péter

Egyre többször titkolják el a szülők a táborozó gyermek betegségét

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. július 23. 12:47
Az InfoRádió értesülése szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szülők betegen engedik el a gyereküket nyári táborba. Néhány éve ugyanis már nem kell orvosi igazolást beszerezni arról, hogy a gyerek közösségbe mehet; elegendő, ha a szülők nyilatkoznak erről. Igaz, korábban az orvosi igazolás kiállítását sem feltétlenül előzte meg vizsgálat.

2012-ig a szülőknek háziorvosi igazolást kellett beszerezniük arról, hogy a gyerek nem szenved fertőző betegségben, tehát nyugodtan táborozhat, mert nem jelent veszélyt mások egészségére.

Hat éve azonban módosították az erre vonatkozó minisztériumi rendeletet.

Azóta csak a szülőknek kell kitölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy a gyereküknek nincs láza, torokfájása, bőrkiütése, sárgasága, hányása, hasmenése, gennyes fülfolyása és orrfolyása, illetve nem tetves és nem rühes.

Az InfoRádióhoz érkező jelzések szerint azóta, ha nem is nagyon sokszor, de a korábbinál valamivel többször előfordul, hogy a gyerek betegen érkezik a táborba, ezért haza kell küldeni. Mégsem lenne érdemes visszaállítani a 2012 előtti szabályt, ugyanis sok igazolás csak egy pecsétes papír volt, amit az orvos vizsgálat nélkül állított ki és a növérkével küldött ki a váróteremben egyedül üldögélő szülőnek.

Ezt Mráz János háziorvos, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnökségi tagja is megerősítette az InfoRádiónak. „Nem nagyon volt értelme” – jegyezte meg. Az orvos szerint ugyanis a pénteken megvizsgált gyermek – amennyiben a szülők valóban elvitték a vizsgálatra – a hétfőn kezdődő tábor előtt, a hétvégén bármilyen betegséget összeszedhetett.

„Csak az ellátást terhelte ez a fajta papírmunka”

– tette hozzá.

A Táborfigyelő vezetője, Tóth Béla is úgy emlékszik, hogy a táborozó gyerek egészségügyi alkalmasságáról szóló háziorvosi igazolás nem sokat ért. „Elsősorban a szülőnek a felelőssége az, hogy megítélje a saját gyermekét, és megítélje azt, hogy egészséges-e” – vélekedett. Ha nem egészséges a gyermek, a tábor szervezői az esemény kezdőnapján is megtagadhatják a felvételét – hívta fel a figyelmet Tóth Béla.

A táboroztatási szakértő és a háziorvos is azt kéri a szülőktől, hogy

semmiképpen ne titkolják vagy bagatellizálják el a gyerek esetleges tünteteit

– főleg a magas lázat, a hidegrázást, a váladékképzéssel járó köhögést, a hányást, a hasmenést és a bőrkiütéseket –, még akkor sem, ha a nagyon sajnálják őt az elmaradt élményért, saját magukat pedig a kárba veszett részvételi díjért. Inkább vizsgáltassák ki a gyereket orvossal, még akkor is, ha ez a jelenlegi szabályok szerint nem kötelező, és ha tényleg fertőző beteg, akkor kérjék meg a táborszervezőket, hogy meggyógyulása után tegyék át őt egy másik turnusba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást