Nyitókép: Pixabay

Nagy változás a bíróságokon

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. július 19. 18:34
Jóval egyszerűbbé teszi a július 1-jétől hatályos büntetőeljárási törvény azokat az ügyeket, amelyekben a vádlottak elismerik bűnösségüket – mondta az InfoRádiónak a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság egyik bírája. Azok az esetek azonban, amelyekben a vádlottak makacsul tagadják bűnösségüket, továbbra is elhúzódhatnak.

Halász Olga szerint akkor jelent majd egyszerűsítést az új jogszabály, amikor már teljes mértékben tudják alkalmazni, és előkészítő ülést tudnak tartani, illetve ha az ügyészek is az új törvénynek megfelelően járnak el.

A jogszabállyal életbe lépő eljárás lényege, hogy

akár az előkészítő ülésen lezárulhat az ügy, ha a vádlott beismerő vallomást tesz.

Ha mégsem tesz így, a bíróság kijelöli a bizonyítás irányát, és meghatározza, hogy a per során milyen bizonyítékokat fog mérlegelni. Az ügyvédek és ügyészek számára pedig szigorítással él a jogszabály: amit nem terjesztenek elő az előkészítő ülésen, azzal a per későbbi részében már nem hozakodhatnak elő, kivéve ha később jutott tudomásukra – tájékoztatott Halász Olga.

További újdonság, hogy az előkészítő ülésen a vádlott is lemondhat a tárgyaláson való részvételi jogáról – emelte ki a bíró. Ebben az esetben az ügyvédje képviseli és védi a per során, valamint kézbesítési megbízottként is ő jár el. Így a jogi képviselő „lényegében mint egy postás működik” – jegyezte meg Halász Olga.

Ha a vádlott beismerő vallomást tesz, nem lesz szükség bizonyításra, de ha tagad, az ügyek ugyanúgy elhúzódhatnak. „Beteg is lehet a vádlott vagy a védő, tehát mindig el lehet húzni az eljárást” – fogalmazott.

Bővebben a témáról csütörtök este 8 órátó az InfoRádió Paragrafus című műsorában hallhatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy változás a bíróságokon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást