Soha ennyi pénz nem jutott még az egészségügyre - lapszemle

Infostart
2018. július 12. 07:16
A Népszava szerint egy jelölt lesz a szerencsi időközi polgármester-választáson, míg a Magyar Időknek az egészségügyi államtitkár adott interjút.

A jövő évi költségvetésben 191 milliárd forinttal jut több forrás összességében az egészségügyi ágazatra az ideihez képest – mondta a Magyar Időknek Nagy Anikó egészségügyi államtitkár. A megemelt összegből egyebek mellett folytatják az Egészséges Budapest program kórházfejlesztéseit, növelik a rezidensek ösztöndíjait, megerősítik a háziorvosi ellátást, és jövő novembertől újabb nyolc százalékkal emelik az egészségügyi dolgozók bérét.

A Népszavában arról olvashatnak, hogy nem indul ellenzéki és független jelölt sem a bő két hét múlva esedékes szerencsi időközi polgármester-választáson. A helybeliek választása így nem lesz nehéz: vagy Nyíri Tiborra, a Fidesz–KDNP jelöltjére, az eddigi alpolgármesterre szavaznak vagy nem voksolnak. Szerencs korábbi kormánypárti polgármestere szerint azért nem indultak ellenzéki jelöltek, mert nem látták esélyét a győzelemnek, és ez a Fidesz–KDNP-csapat eddigi munkájának köszönhető. Az MSZP borsodi elnöke szerint az ellenzék inkább a 2019-es önkormányzati választásra készül.

A Pénzcentrum.hu a WizzAir durva szigorításáról ír, mivel mostantól, aki nagy méretű kézipoggyászt akar felvinni a fedélzetre a fapados légitársaságnál, kénytelen elsőbbségi beszállást vásárolni. Eddig azok közül is felvihettek valahányan nagy méretű csomagot, akik nem vettek extra szolgáltatást.

A Világgazdaságban arról olvashatnak, hogy augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága. Tavaly az érintettek csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni.

A Potfolio a Bloombergre hivatkozva arról ír, hogy Mark Mobius, a Franklin Templeton alapkezelő egykori vezérigazgatója és a befektetési szakma egyik legemblematikusabb figurája szerint, csak idő kérdése, hogy mikor tör ránk egy újabb pénzügyi válság. A szakértő szerint az elmúlt években túlzottan hozzászokott a világgazdaság a laza jegybanki monetáris politika által a piacra zúdított olcsó pénzhez, aminek meglesz a böjtje.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást