eur:
394.11
usd:
370.15
bux:
65589.86
2024. április 19. péntek Emma

Megszólalt a Belügyminisztérium a veronai buszbaleset ügyében

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folyik a nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat és szigorította a jogszabályokat.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr.

A Blikk a hétfői számában - az egyik áldozat apjára hivatkozva - azt írta, a műszaki igazságügyi szakvélemény szerint az autóbusz honosítási vizsgájánál "kozmetikázták, meghamisították" az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. A cikk szerint

egy szerelő azt vallotta, hogy évek óta illegális üzemanyagtartályokat építettek be a buszokba. A póttartályt az érintett busznál nem rögzítették megfelelően.

Az apa elmondta, ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést az üzemeltető cég ellen, akkor a szülők teszik meg azt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×