Nyitókép: MTI: Jászai Csaba

Mégsem állt le teljesen a Déli pályaudvar

Infostart
2018. július 10. 10:55
A Mávinform korábbi tájékoztatásával ellentétben nem állt le a forgalom, korlátozottan ugyan, de járnak a vonatok a pályaudvaron a délelőtti baleset után. Egy vezetéktartó oszlopot döntött ki egy motorvonat.

A legfrissebb információk szerint a pusztaszabolcsi, a dunaújvárosi és a székesfehérvári elővárosi vonatok Kelenföld állomásra érkeznek és onnan indulnak vissza a végállomásukra, a Déli pályaudvar helyett.

A nagykanizsai, a keszthelyi, a tapolcai, a zalaegerszegi és a szombathelyi távolsági vonatok szintén Kelenföldre érkeznek, de a Déli pályaudvarról indulnak. Az érintett dunántúli vonatok a helyreállításig jelentős késésekkel közlekednek.

A Mávinform korábban azt közölte, hogy a felsővezeték ellenőrzéséig a Déli pályaudvaron a vonatközlekedés nem lehetséges, ezt azonban később módosították.