Családi, iskolai vitákat is elsimíthat a helyreállító igazságszolgáltatás

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. július 5. 10:12
Magyar kutatócsoport, a Foresee kapta nemrég az Európai Fórum a Helyreállító Igazságszolgáltatásért díját.

A helyreállító igazságszolgáltatás fókuszában a bűncselekmény sértettje áll – mondta az InfoRádiónak Fellegi Borbála. A kutatócsoport azt vizsgálja, hogy

mire van szükség ahhoz, hogy a károsultak számára megnyugtatóan rendeződjön az eset,

illetve ennek érdekében mit tudnak vállalni a felelős személyek – tette hozzá a Foresee alapítója és ügyvezetője.

Az Európai Fórum elismerése a szakértő szerint annak szól, hogy egy olyan fiatal demokráciában, mint a magyarországi, ahol az elmúlt évszázadban sokszor különösen nehezen rendeződtek a hasonló konfliktusok, hogyan tud mégis egy kutatócsoport sikeres helyreállító szándékú projekteket végigvinni. Mint elmondta: a Foresee

a családi és iskolai konfliktusoktól kezdve a települési vitán keresztül egészen a börtönből szabadulók körül kialakult problémákig számos területen igyekszik megoldást nyújtani.

Fellegi Borbála szerint a helyreállító szemlélet elsajátításához Magyarországon kreatív és innovatív munkára van szükség, hiszen nincs akkora megágyazottsága, mint Nyugat-Európában.

A Foresee vezetője példaként említette azt az esetüket, amelyben egy nyolcadik osztályos, problémás viselkedésű fiút az iskola át kívánta helyezni egy másik osztályba. A gyermek, a szülei, az iskolaigazgató és a befogadó osztályfőnök is tartott a következményektől, ezért volt szükség a külső segítségre. Az eset érintettjeivel közösen tartott három órás egyeztetés után – a diák konstruktív hozzáállásának is köszönhetően – végül sikerült megnyugtatóan rendezni a problémát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Helyreállító igazságszolgáltatás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást