Nyitókép: Pixabay

Az ápolási díjrendszer megreformálását sürgetik az érdekvédők

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. június 29. 11:32
A legalacsonyabb ápolási díjnak is el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét - egyebek mellett ezt kérik a kormánytól a fogyatékkal élő embereket képviselő érdekvédelmi szervezetek.

Ápolási díjat az a hozzátartozó kap, aki állandó és tartós gondozásra szoruló, súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermekének ápolását végzi. A 10 százalékos nyugdíjjárulék levonása után az alapösszegű ápolási díj 29 340 forint, a kiemelt összegű ápolási díj pedig 52 812 forint.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének jogásza az InfoRádió kérdésére elmondta: a fogyatékossággal élő embereket képviselő szövetségek álláspontja szerint sürgősen felül kell vizsgálni az ápolási díj rendszerét.

"Legalább a mindenkori minimálbér összegét érje el, annál kevesebb ne lehessen, mert ez tudná biztosítani azt, hogy ezek a családok ne szegényedjenek el"

- hívta fel a figyelmet Gulyásné dr. Bölkény Ágota. Hozzátette, a javaslatok között szerepel, hogy az ápolást végző családtag munkáját munkaviszonyként, vagy másfajta foglalkoztatásként is ismerjék el.

"Ez tenné lehetővé, hogy helyettesíthető legyen, táppénzben részesülhessen, szabadságra mehessen adott esetben. Hogyha az ő egészségi állapota is megromlik, akkor megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásokat vehessen igénybe. Két javaslatot tettünk:

vagy munkaviszony legyen ez, vagy valamilyen munkaviszony jellegű foglalkoztatási jogviszony"

- mondta, hozzátéve, hogy akár lehetne a kormányhivatal a munkáltatója, vagy a foglalkoztatója ezeknek az embereknek.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége továbbá javasolja, hogy bővítsék az ápolási díjra jogosultak körét, hogy ne csupán a közeli családtagok láthassák el ezt a feladatot.

"Vannak olyan súlyosan mozgáskorlátozott emberek, akiknek nincs olyan közeli hozzátartozójuk, akik el tudnák látni a jelenlegi szabályok szerint az ápolásukat" - jegyezte meg a jogász.

A fogyatékossággal élő embereket képviselő szövetségek javaslataikat megküldték többek között Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Varga Mihály pénzügyminiszternek, Korózs Lajosnak, az Országgyűlés népjóléti bizottsága elnökének, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárnak és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottnak is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ápolási díj
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást