Nyitókép: Ujvári Sándor

Több mint 600 alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar miatt

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. június 14. 10:14
Több mint 600 helyszínen volt szükség a tűzoltók beavatkozására tegnap a heves viharok miatt – mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Tegnap folyamatosan dolgoztak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei, szinte az ország egész területén – hangsúlyozta Hajdu Márton. Az Katasztrófavédelem szóvivője hozzátette: szerda este elsősorban Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egyes területét érintette a vihar. Egész nap több mint 600 alkalommal riasztották a tűzoltókat a viharkárok miatt. Az említett térségekben főként az erős szél miatt kidőlt fákhoz és a nagy mennyiségű csapadék okozta vízkárhoz hívták a Katasztrófavédelem szakembereit.

Megerősített szolgálatra kizárólag a megnövekedett hívásszám fogadása és a bejelentések kezelése érdekében volt szükség. Ezért helyszíni operatív törzseket is üzemeltettek – árulta el Hajdu Márton. A beavatkozói állomány létszámának emelésére nem volt szükség – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több mint 600 alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást