Nyitókép: Ujvári Sándor

Béremelés, lakhatási program és szakápolói ösztöndíjrendszer

Infostart
2018. június 14. 07:18
Minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kell kezelni a kórházi fertőzések megelőzését - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

Nagy Anikó elmondta, hogy a készülő öt nagy nemzeti egészségprogram célja, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota. Ezekről a programokról korábban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy, a nagy halálozási rátával rendelkező betegségek esetében

  • a nemzeti rákkontroll-program felújítása mellett elkészül
  • a keringési betegségek nemzeti programja,
  • a gyermekgyógyászati nemzeti program, illetve
  • a mozgásszervi betegségek és
  • a mentálhigiénés betegségek programja.

A miniszter az Arénában arról is beszélt, hogy ha ez az öt nemzeti program megvan, az lehet a váza egy új népegészségügyi programnak, amely felöleli az egészségügyi tevékenységek minden területét, beleértve a prevenciót is.

Nagy Anikó államtitkár most a Magyar Időknek adott interjúban mindemellett határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket.

Mint mondta, folytatni szeretnék a béremeléseket, emellett újabb ösztöndíjrendszerek bevezetését is tervezik, elsősorban a szakápolói területeken.

Kezdeményezték egy lakhatási program létrehozását is, amelynek kialakítása folyamatban van.

Nagy Anikó az interjúban arról is beszélt, hogy megerősítik a kórházak pénzügyi és gazdálkodási folyamatainak ellenőrzését és felügyeletét azért, hogy feltárják, milyen okok vezettek az adósságok keletkezéséhez. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az egyes kórházak vezetőivel közösen alakítsanak ki szakmai-pénzügyi cselekvési terveket, elkerülve a további adósság keletkezését.

Kitért arra is, hogy folytatódik a tavaly megkezdett országos gyermeksürgősségi ellátó program, és folytatják a mentőautó-beszerzéseket is.

A tisztiorvosi szolgálat, illetve az országos tiszti főorvos szerepe erősödik, szélesítik hatósági feladatait, ellenőrzési jogkörét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kásler Miklós az egészségügyi struktúráról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kásler Miklós az EMMI-területek helyzetéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást