Új kilátó épül a Balatonnál

Infostart
2018. június 10. 12:55
A szakemberek már javában dolgoznak a zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó újjáépítésén.

A fából épült régi kilátó annyira károsodott az idők folyamán, hogy balesetveszélyessé vált és emiatt tavaly le kellett bontani. Az újjáépítést a Zalaerdő Zrt. vállalta fel és finanszírozza saját forrásból, (összesen) több mint 40 millió forint értékben. A munkálatok már javában zajlanak, s várhatóan még bőven az idegenforgalmi szezonban, július elején birtoka is vehetik azt a turisták - írta a zaol.hu.

Az objektum 4,5 méterrel magasabb lesz, mint a régi, több, mint 17 méteres, aminek köszönhetően a felső szintről az erdők fölött minden irányban el lehet látni a Balatonig, a tó északi partjáig is. A tervek szerint stabilabb szerkezettel készül, mint a korábbiak, így vélhetően jóval tovább is bírja az időjárási és más viszontagságokat.

Az egész kilátó szélesebb alapokon nyugszik, ennek megfelelően a látogatószintek is tágasabbak, a lépcsők pedig szélesebbek, kevésbé meredekek lesznek. A környezetet térkő burkolattal látják el, történik némi parkosítás és mozgássérült-parkolót is kialakítanak.