Nyitókép: Pexels

Jó az új egészségügyi program, de sokat kell tenni az eredményekért

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. június 5. 17:56
Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Elméleti Egészségtudományi és Egészségügyi Szervező Intézetének docense üdvözölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által bejelentett programokat, amelyek véleménye szerint akciótervekkel párosulva középtávon az egészségügyi területek szervezettségében, hosszútávon a halálozási mutatókban is javulást hozhatnak.

A gyermekgyógyászatra, keringési és daganatos megbetegedésekre, mentálhigiénére, mozgásszervi betegségekre kiemelt figyelmet fordít eztán az egészségügyi kormányzat, valamennyi területen nemzeti programokat dolgoznak ki az országos intézetek – közölte hétfőn Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Egy kormányzati ciklusban öt területnél többet nem lehet prioritásként kezelni, mert akkor nincs prioritás – mondta az InfoRádiónak Dózsa Csaba. „Az, hogy párat megnevez a mostani vezetés, az szerintem teljesen jó” – fogalmazott.

A mentális egészség programja sokat váratott magára

– hangsúlyozta a docens. Voltak kisebb programok, például uniós finanszírozással, most például lelkiegészség-központok indulnak különböző járásokban, uniós pályázatoknak köszönhetően. „Ezekhez nagyon jó, hogyha vannak ernyőszerű nemzeti programok, amelyek keretbe foglalják az intézkedéseket, a forrásokat, tudnak mozgósítani civil szervezeteket, szakmabelieket, önkormányzatokat, iskolákat” – emelte ki Dózsa Csaba.

Az íróasztaltól a valóságig

A docens szerint egy ilyen programot a WHO ajánlásaira és hazai kutatásokra, tudományos műhelyek tanulmányaira alapozva elő lehet készíteni. Ezután kell egy irányító szerv, illetve

„nagyon fontos, hogy ezek ne maradjanak meg koncepció szintjén,

hanem legyen részük egy akcióterv. Egy olyan beavatkozási terv, amelyből látszik, hogy már a nyár végére vagy ősz elejére milyen jogszabályokhoz kéne hozzányúlni, vagy a jövő évi költségvetésben milyen sorokat kéne átcsoportosítani, megerősíteni, hova kellene többletforrás” – fogalmazott.

Hosszútávon a halálozás, a betegségek és szövődményeik előfordulásának csökkentése elvárható a programoktól. Rövid távon pedig az ellátás szervezettségét kellene javítani. Ne forduljon elő például olyan, hogy működik egy szűrőprogram, de nincs hova továbbküldeni a kiválasztott betegeket, mert a szakellátás volumenkorlátos, és fél évet kell várni egy előjegyzéssel egy további vizsgálatra. Vagyis fontos lenne, hogy egy ilyen kiemelt program az efféle létszámhiányt is megoldja – véli Dózsa Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem maradhat csupán koncepció az EMMI által meghirdetett egészségügyi program
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást