Nyitókép: Pixabay.com

Medve mászkál Hevesben: rettegnek az emberek

Infostart
2018. június 1. 20:45
A Kál környékén élőket próbálják megnyugtatni, hogy a medve már nem náluk jár, de továbbra is nagy az izgalom a település környékén. A medve most Karácsond körül kóborol.

Bár már kilométerekkel arrébb regisztráltak friss medvenyomokat csütörtökről péntekre virradóra, Kálban mégsem nyugszanak a kedélyek. A falu környéki földeken, erdős területtel körülvett tanyákon dolgozók biztosra veszik, hogy a hét elején a településen lefotózott medve még mindig az erdőben van.

– Az Árpád utca végén, itt a tanyáknál is látták. Reszketünk, azt szeretnénk, ha ­végre valaki már elvinné innen. Féltem a gyerekeket, meg akik hajnalban gyalog járnak a vasúthoz, azok is veszélyben vannak – osztotta meg a káli Bánhegyi Andrásné félelmeit a heol.hu tudosítójával.

– Három napja jött szembe velünk a medve itt a tanyakijárónál. Megijedtünk, tanakodtunk, mi legyen. Kiírtuk közösségi oldalakra, hogy mindenki vigyázzon. Kihívtuk a rendőrséget is. Mi meg kiálltunk a rakodógéppel, világítottunk – mesélte az egyik tanyán dolgozó Molnár Károly. –

Nem azért jöttünk ki, hogy befogjuk, mert nekünk nem kell egy medve, csak el akartuk terelni. Nem akartuk bántani. Azt szeretnénk, ha elvinnénk innen. Félünk, veszélyesnek tartjuk, hogy itt mászkál.

Tegnap éjjel is többször megriadtak a marhák itt a telepen, biztos, hogy a medve zavarta meg őket. A környező méhészetbe is bement, udvarokra is. Itt vannak a nyomai, a nemzeti parkosok rögzítették – tette hozzá.

Molnár Károly hozzátette, a természetvédelmi szakemberek úgy tájékoztatták őket, már nyugodtan alhatnak, elment a medve. Ők ezt péntek délelőtt nem hitték.

Félelemmel vegyes kíváncsiság munkált a Heol által megszólaltatott emberekben Kálban. A medvéről mindenkinek van egy története, mindenkit érdekel hogyan kerülhetett a környékre, megijedtek az errefelé szokatlan vadtól.

– A híresztelések egészen biztosan nem valósak – ­hívta fel a figyelmünket Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) ­zoológusa, aki a csütörtök éjjelt a káli kiserdő bekötőútjánál töltötte az őrszolgálattal. – Friss nyomokat rögzítettünk Karácsond, Gyöngyöshalász környékén, így semmi okuk rettegni már a káliaknak,

a barna medve ­Nyugat felé vette az irányt.

Gombkötő Péter elmondta: tervet dolgoztak ki korábban, hogy hogyan próbálják a medvét visszaterelni arra, amerről jött, s már annak érdekében is tettek intézkedéseket, ha ez nem sikerülne, akkor mit tesznek.

– Egyeztettünk hatóságokkal, állatorvossal, engedélyeket szereztünk be, s azt terveztük, ha a medve vasárnapig marad a Kál környéki erdőben, akkor hőkövetővel becserkésztük volna, s az elkábított állatot biztonságban el tudtuk volna szállítani. Ez azonban nem sikerült, köszönhetően többek között valószínűleg a környéken mozgó embereknek. A medvét stresszelhette, hogy munkagépekkel világítanak, így inkább továbbállt.

A természetvédelmi szakember hozzátette: már megkeresték azoknak a településeknek az önkormányzatait, ahol legutóbb felbukkant a vad.

Az a céljuk, hogy sikerüljön lakott területtől távol tartani, a pánikot elkerülni, s lehetőleg minél előbb biztonságban tudni az állatot.

A BNPI munkatársai mindent megtesznek, hogy a bulvárnak bőséges muníciót adó medvetémára mielőbb pont ­kerüljön.