Nyitókép: Ujvári Sándor

Légügyi szakértő: nagy hibát követtek el a franciák

InfoRádió
2018. május 30. 12:17
Szabálysértési eljárás indult 27 francia állampolgár ellen, akik légi járműveikkel engedély nélkül hatoltak be Magyarország légterébe. Az InfoRádiónak nyilatkozó légügyi szakértő, Pető György pilóta szerint a francia pilóták nagy hibát követtek el.

A Gyrocpter egy ultrakönnyű, egyszemélyes helikopter, amivel óránként legfeljebb 200 kilométeres sebességgel lehet repülni.

A Gripen egy negyedik generációs vadászbombázó, amely át tudja lépni a hangsebességet, vagyis óránként ezer kilométer megtételére is képes. Ilyenek szálltak fel a kecskeméti repülőtérről hétfőn 13 óra után néhány perccel, hogy a földre kényszerítsenek 14 ultrakönnyű merevszárnyú repülőgépet és 14 Giro helikoptert, amelyek Franciaországból Románia felé tartva léptek be Magyarország légtérbe, de előzetesen nem nyújtottak be repülési tervet és nem vették fel a kapcsolatot rádión a polgári légiforgalmi hatósággal.

A kisgépek a balatonkeresztúri repülőtéren szálltak le. A 28 francia pilóta közül

27-tel szemben indított szabálysértési eljárást a rendőrség, egynek ugyanis volt repülési terve és a rádióját is használta

- tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A többiek pénzbüntetésre számíthatnak.

Nagy hibát követtek el

Az InfoRádiónak nyilatkozó légügyi szakértő, Pető György pilóta szerint a franciák nagyon nagy hibát követtek el, amikor engedély nélkül léptek be a magyar légtérbe.

A hobbipilóták képességeit jelentősen megkérdőjelezi, hogyha ezt a kötelező dolgot nem tették meg, mert

minden légi járműnek be kell jelentkeznie a légi irányításhoz

- mondta Pető György.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a francia pilóták nem beszéltek angolul. Pető György szerint a franciákra jellemző, hogy nem nagyon beszélnek angolul, de azt gondolják, hogy a francia nyelv a nemzetközi nyelve a repülésnek, ebből szokott is lenni állandóan konfliktus.

A szakértő elmondta, hogy a Gripenek ebben az esetben a szó klasszikus értelmében nem kényszeríthették a földre a kisgépeket, mert

a vadászbombázók a leglassabb tempójukban is sokkal gyorsabbak azoknál, ezért nem tudnak közel menni hozzájuk.

A Gripenek csak biztonságos távolságról közelíthették meg ezeket a kis repülőket, de "a pilóták érzékelhették, hogy nem természetes, hogy ott röpköd előttük egy-két vadászgép, és ekkor kapcsolhattak, hogy talán fel kéne venni a kapcsolatot az irányítással" - mondta Pető György.

Az InfoRádió értesülése szerint

a franciák már elrepültek Romániába, de június elején várhatóan újra belépnek Magyarország légterébe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minihelikopterek kontra Gripenek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást