Nyitókép: Máthé Zoltán

Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. május 29. 16:58
Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását. A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője az InfoRádiónak elmondta: a hétvégére a teljes, 37 szerelvényes kontingens Magyarországon lesz.

36 szerelvény már Magyarországon van, a maradék egy pedig a hétvégén megérkezik, így a teljes flotta itthon lesz – árulta el Gulyás Attila.

„Ezzel befejeződött a járműcsere”

– hangsúlyozta. Mivel jelenleg újítják a 3-as metró vonalát, így 21 szerelvénynél többre nincs szükség, ennyi új szerelvény pedig heteken belül minden vizsgával és engedéllyel rendelkezni fogn – tette hozzá a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője.

A járművek belső szerkezeteit teljesen felújították, új motort és elektromos berendezéseket kapott a szerelvény, csupán a kocsiszekrényből és az alvázból mentettek meg valamennyit a régi kocsikból a szakemberek – mondta Gulyás Attila.

„90 százalékában ezek teljesen új és korszerű berendezéseket tartalmaznak”

– fogalmazott.

Bár a munkálatok kezdetén rengeteg kritika érte az orosz gyártót és a hazánkban végzett végösszeszerelésért felelős szakembereket, „most már azt lehet mondani, hogy normálisnak mondható együttműködés van” – emelte ki. Mostanában nem fordult elő, hogy szerelvényeket kell kivonni a forgalomból, mint tavaly nyáron.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást