Nyitókép: Pixabay

Fontos változás a magyar családok helyzetében

InfoRádió
2018. május 23. 19:10
Nőtt a 15 év alatti gyermeket nevelő családok száma a 2016-os mikrocenzus, vagyis kis népszámlálás adatai alapján. A részletekről Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának főosztályvezetője beszélt az InfoRádiónak.

Kovács Marcell, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta, hogy a kis népszámlálás 2016 októberében 9 millió 800 ezer fős népességet állapított meg.

"A lakosság 98 százaléka magánháztartásban élő volt, a fennmaradó két százalék (közel 200 ezer ember), intézeti háztartások lakója.

Ők többnyire kollégisták, szociális otthonok lakói, és közéjük tartoznak a büntetésvégrehajtási intézetben fogvatartottak is" - fejtette ki Kovács Marcell. Hozzátette, hogy a négymilliót meghaladó magánháztartás többsége családon alapult, a háztartások kétharmadában családok élnek.

Egyedülállók aránya - egyszemélyes háztartás

A magyar háztartás szerkezetet meghatározó tendencia az utóbbi évtizedekben az egyedülállók létszámának és arányának a növekedése - mondta Kovács Marcell.

"2016-ban 1,2 millióan éltek egyedül, valamelyest csökkent a számuk a megelőző öt év alatt, de így is magas"

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Európában ezzel a középmezőnybe tartozunk. Az északi és nyugati országokban több az egyedülálló, délen és keleten kevesebb.

Azokat nevezzük egyszemélyes háztartásoknak - tette hozzá, ahol az egyedülállók ugyan párkapcsolatban élnek, de nem élnek együtt a párjukkal.

"Az egyedülálló férfiak közül fele 50 év alatti, az egyedülálló nők több mint fele 65, vagy annál idősebb korosztályba tartozik, a többségük özvegyüléssel maradt magára.

A városokban több az egyedülálló, amíg a községekben 25 százalék volt az arányuk, az összes háztartáson belül a városokban 32, a fővárosban 40 százalék volt" - jelentette ki a szakértő.

Házasságkötések száma - élettársi kapcsolat

A házasságkötések száma az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent - mondta Kovács Marcell. "A mikrocenzust megelőző éveket újra a házasodási kedv növekedése jellemezte, emiatt a házaspáros családok számának csökkenése lelassult. Az öt évvel korábbi népszámláláshoz képest

a párkapcsolaton alakuló családok számában mégis egy kis növekedés következett be, amit az élettársi kapcsolatok térhódítása okozott.

Ez is egy markáns tendencia a hazai háztartásszerkezet alakulásában: egyre több az élettársi kapcsolaton alapuló család, 2016-ban közel 500 ezer volt a számuk" - vélte a szakértő.

Gyermekek száma

A népszámlálási adatok szerint a családok mintegy kétharmadában neveltek gyermeket, hozzátéve, hogy ez nem kizárólag gyermekkorú gyermekeket jelent - mondta Kovács Marcell. Elmondta azt is, hogy a családban lévő gyermekek fele tartozik a gyermekkorúak közé, tehát 15 év alatti.

"Az időskori életszakasz kitolódásával

egyre gyakoribb, hogy az idős szülővel együtt él a középkorú gyermeke,

és a családalapítás idejének későbbre tolódásával a fiatalabb gyermekek is egyre tovább maradnak a szülői házban. Az elmúlt években tapasztalható kismértékben, hogy

növekedett a születésszám, és a gyermekes családok számában is érzékelhető változást eredményezett. A 15 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő családok száma valamelyest nőtt, köszönhetően az élettársi kapcsolatok gyermekvállalásának.

- summázta Kovács Marcell.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos változás a magyar családok helyzetében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást