Nyitókép: Pexels

Jó cselekedetért focilabda – így nevelik pénzügyi tudatosságra a diákokat

InfoRádió
2018. május 17. 21:12
A baktakéki sikeres bevezetés után az ország öt másik pontján kezdi meg működését ősztől az OkoShop program. A pénzügyi tudatosságot fejlesztő boltokról Adriány Kincső, az United Way Magyarország ügyvezető igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
„A pénzügyi tudatosság 21. századi alapkészség, -kompetencia”

– vélekedik Adriány Kincső, aki szerint fontos, hogy a diákok megtanulják, hogy a pénzt nem csak megszerezni kell, hanem beosztani is, és ha ezt ügyesen csinálják, gyarapítani is tudják megtakarításukat. Az OkoShop egy olyan motivációs pontrendszer, ami az iskola hagyományos értékelését egészíti ki ezzel segítve a diákokat – magyarázta az United Way Magyarország ügyvezető igazgatója.

A program keretében a gyerekek jó cselekedeteket végeznek, melyek lehetnek az egyén szintjén (például javítja jegyeit), illetve valaki másért tett tevékenység (például korrepetálja egy diáktársát), de közösségi jótétemény is lehet (például közösen gyűjtenek egy élményért: egy focilabdáért vagy iskolai kirándulásért).

„Olyan iskolákban vezették már be ezt a pontrendszert, ahol többségében hátrányos helyzetű gyerekek vannak, akik életükben nem kaptak még zsebpénzt, nem tudják, azt hogyan kell beosztani”

– emelte ki Adriány Kincső.

„A motivációs rendszer arra tanítja meg őket, hogy hogyan gazdálkodjanak, hogyan érhetik el az álmaikat, a céljaikat” – mondta az ügyvezető igazgató. A résztvevő diákoknak meg kell küzdeniük a kitűzött céljaikért. A United Way Magyarország segítségével az iskolák létrehoznak OkoShop boltokat, melyek alkalmanként nyitvatartó valós üzletek.

A gyerekek a jó cselekedetekért pontokat kapnak, melyeket frankóra válthatnak be, ennek a pénznemnek a segítségével pedig megvásárolhatják azt, amire vágynak.

A szervezet a pedagógusoknak és az iskola közösségének olyan tréningeket tart, ahol megtanulhatják, hogyan lehet fenntarthatóan üzemeltetni a boltokat, hogyan tudnak cégekkel kapcsolatba lépni és tárgyalni, hogy értelmes ajándékokkal tölthessék fel az OkoShopot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jó cselekedetért focilabda – így nevelik pénzügyi tudatosságra a diákokat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást