Kigyúrt, tetovált, de vajszívű az idei év Jó Embere

Infostart / InfoRádió - Sánta András
2018. május 6. 21:49
Kigyúrt, kőkemény küzdősportoló. Tetőtől talpig tetovált. Viszont vajszívű. Ő Szabó Pál, 'Szasó', az idei év Jó Embere, aki szabadidejében súlyosan beteg gyermekek kórházi mindennapjait teszi elviselhetőbbé. Ő kapta idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó Ember díjat, amelyet évről-évre olyan embernek ítélnek oda, aki a “szívével látva egyszerűen csak teszi a dolgát önzetlenül, és közben észre sem veszi, hogy milyen sok ember javát szolgálja.”

Szabó Pál 'Szasó' élete 12 éve változott meg. Kislánya sajnos szívrendellenességgel született, meg kellett operálni - azóta szerencsére meggyógyult -, az azt követő hét hónapot pedig kórházban kellett tölteniük. Szasó ott szembesült vele, hogy sok gyermeket nem látogatnak a szülei, vagy ami még rosszabb: voltak olyan esetek, amikor lemondtak a szülők a gyerekről. Innen indult az egész történet.

"Kezdetben megpróbáltam ezeknek a gyerekeknek valami kis apróságot vásárolni, az egész egy kis szimbolikus valaminek indult, és a 10 év során kinőtte magát"

- mondta az idei év Jó Embere.

Akinek a mindennapjai munkával telnek, pontosan tudja, hogy milyen nehéz a munkahelyi gondokkal is megküzdeni, közben a családdal is foglalkozni. Mindezek mellé Szabó Pál még plusz terheket is magára vállalt. Igen sok bánatot láthatott, ami elől mások menekülnek. Elmondta, hogy a beteg gyermekek látványánál nincs rosszabb, olyankor gombóc van a torkában. "Hiába igaz, hogy ők egy rózsaszín üvegen keresztül kémlelik a világot, azért azt érzik, hogy valami baj van. Apa-anya ideges, műtét van, csövek állnak ki a karomból.

Nem egyszerű ezeket a történeteket feldolgozni. Próbálok valamivel segíteni, valamelyest jobbá tenni a helyzetet, ez a cél"

- mesélte Szabó Pál.

De milyen is a Jó Ember?

Szasó szerint az igazi ember milyensége nem a külsőben rejlik. Elmondta, hogy rajta is meg szoktak botránkozni, mivel agyon van tetoválva, izmos, kopasz, és az emberek hajlamosak a sztereotípiára.

"Amikor megérkezem egy új családhoz azzal a valamivel, amire szükségük van, legyen az egy kerekes szék, vagy egy tablet, akkor jönnek a sztereotípiák, hogy az ilyen külsejű ember csak rossz lehet. De legalább ezeket a falakat is ledöntöm.

Én szeretem is ezt a nagy kontrasztot, nekem jólesik, hogy ezeket a falakat, hogy nem minden a külső, kalapáccsal rombolgatom le"

- mondta Szabó Pál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú a Jó Emberrel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást