Nyitókép: Máthé Zoltán

Orbán Viktor: csigavér, hosszú vita lesz

Infostart
2018. május 4. 08:23
A Miniszterelnöki Kormányiroda feladata lesz a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinálása, valamint egy egységes hírszerzési központ is létrejön - jelentette be Orbán Viktor kormányfő.

Az új kormányban Varga Mihály a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes, míg Pintér Sándor a nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes lesz – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felel majd miniszterelnök-helyettesként.

A kormányfő kiemelte:

a kabinet céljai nem változnak.

Ezek közé tartozik a teljes foglalkoztatottság, ezért továbbra is adócsökkentést terveznek, a gyermeket nevelő családok támogatása, a nyugdíjasokkal kötött megállapodás folytatása, valamint az ország általános biztonságának és nyugalmának fenntartása.

Kereszténydemokrata szellemiségű kormány lesz – mondta Orbán Viktor. Kifejtette: a kabinet hét tagja profi politikus, míg a többi tagja a politikán kívül gyűjtötte össze tekintélyét, tudását.

Közölte, hogy az újonnan felálló, közvetlenül az irányításával működő Miniszterelnöki Kormányiroda feladata a közigazgatási államtitkárok koordinálása lesz, továbbá ide rendelik a KEHI-t és létrejön egy egységes hírszerzési központ is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy "végigviszik" azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet 2016-ban nem sikerült elfogadni.

Ehhez kapcsolódik a "Stop Soros" törvénycsomag is - tette hozzá, úgy fogalmazva utóbbi javaslatról, hogy szeretné, ha "Soros árnyékhadserege feljönne a fényre".

Csigavér, hosszú vita lesz

- mondta Orbán Viktor az EU új, a 2021-2027-es költségvetési tervezetéről, amelyet szerdán mutattak be Brüsszelben.

„Minden szamárság és okos dolog is el fog hangzani, amíg megalkotják a büdzsét. Mi nyugodtan, higgadtan, a saját érdekeinket képviselve részt veszünk ebben a vitában” - emelte ki.

A kormányfő két területet említett, amelyben Magyarország határozott álláspontot képvisel majd.

  • nem kellene pénzt adni a migránsoknak, ezt mindenki oldja meg a saját költségvetéséből,
  • nem támogatják a franciákkal együtt, hogy a mezőgazdaságra fordított összegek csökkenjenek.

A többi ügyben lassú víz partot mos elvet javasol a miniszterelnök.

"Amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs költségvetés" - hívta fel a figyelmet.

Az Európai Néppárt vezetőivel szerdán tartott egyeztetéséről azt mondta, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokra való felkészülésről volt szó. Úgy fogalmazott, ez egy nagy népszavazás és konzultáció lesz a migrációról és bevándorlásról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást