Nemzetbiztonsági vezető lehet a honvédség feje – lapszemle

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. május 3. 06:38
A Magyar Idők szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója kerülhet a Magyar Honvédség élére. Új nagykövet segíti az SOS Gyermekfalvakat – írja a Népszava. Egyszerű informatikai hiba váltotta ki a magyarországi és európai légtér április eleji összeomlását – tudta meg a Világgazdaság. A Portfolio szerint a foglalkoztatás növekedése nagyrészt az idősebb korosztály körében valósult meg. Már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű északi szakaszán – közölte a Világgazdaság.

A Magyar Idők szerint Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója lehet Benkő Tibor utóda a Magyar Honvédség élén. Benkő Tibor vezérezredest jelölte ugyanis nemrég honvédelmi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök az új kormányába. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetésére ezt követően több jelölt közül választhatnak szakembert, vélhetően az új katonai titkosszolgálati vezető a Béres János, Nagy József és Dezső Sándor főigazgató-helyettesi hármasból kerül majd ki.

Új nagykövet segíti az SOS Gyermekfalvakat, Goztola Krisztina képviseli az idei évben az otthonban nevelkedett tehetséges fiatalokat támogató Útravaló Alapítványt – közli a Népszava. "A gyermekek a neveloszülők részéről minden gondoskodást megkapnak, de bármilyen áldozatos munkát is végeznek, jól jön a külso segítség, hogy higgyenek magukban" - vélekedett a lapnak nyilatkozva a színésznő.

Egy szoftverfrissítéskor elkövetett, egyszerű informatikai hiba váltotta ki a magyarországi és egyben az európai légtér április eleji összeomlását – tudta meg a Világgazdaság. A hibát a kontinens légi forgalmi irányítását összehangoló, brüsszeli székhelyű Eurocontrolnál követték el. Tekintve azonban, hogy ilyen típusú hiba korábban nem fordult elő, protokoll sem volt a kezelésére, ám a lap úgy tudja, már dolgoznak az eljáráson.

A Portfolión arról olvashatnak, hogy bár óriási előrelépésnek számít, hogy a világgazdasági válság előtti, 50% körül ingadozó foglalkoztatási ráta mostanra elérte a 60%-ot, a foglalkoztatás növekedése nagyrészt az idősebb korosztály körében valósult meg, akiknek a nemzetgazdasági átlagtól elmarad a termelékenységük. Mindezért Magyarországon a következő időszakban az öregedés komoly nyomás alatt tarthatja a termelékenység növekedését. Van azonban recept, amivel a veszteség csökkenthető – teszi hozzá a portál.

A Világgazdaság arról ír, hogy már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű közel kétmilliárd forintba kerülő északi szakaszán, és még ebben az évben sort kerít a déli szakasz egy részének építésére is. A hőkörzetek összekapcsolásával több hőforrás kapcsolható be a rendszerbe, ezzel javítható az ellátásbiztonság, illetve a főváros eddig távhővel el nem látott belső területein is megnyílik a lehetőség távhőszolgáltatásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kedden véget ért a kilakoltatási moratórium
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást