Nyitókép: Kovács Tamás

Cáfolja a Fidesz, hogy emelkedik a képviselői fizetés

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. április 27. 12:15
Cáfolja a Fidesz azt a lapértesülést, amely szerint az országgyűlési képviselők fizetésének megemelésére készül.

A Blikk írt arról, hogy a parlamenti képviselők alapilletményét bruttó 748 ezer forintról 1 millióra emelnék. A lap szerint a fővárosi ingatlanárak drasztikus emelkedése miatt a havi 187 ezer forintos albérleti támogatás összegét is növelni akarják.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja cáfolja a Blikk értesülését.

„A képviselői bérek emelésére vonatkozó javaslat a sajtóban megjelentekkel szemben nincs napirenden"

– olvasható a kormánypárti frakció közleményében.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy később nem lehet béremelés, hiszen az országgyűlési képviselők fizetését a helyettes államtitkárokéhoz kötik. Ha tehát azok több pénzt kapnak, akkor a törvényhozás tagjai is jól járnak.

A parlamenti képviselők legutóbb négy éve, szintén a ciklus elején kaptak béremelést. Akkor emelkedett 236 ezer forintról 748 ezerre az alapilletményük,

a költségtérítéseket azonban jelentős mértékben megnyirbálták. Az Országgyűlés hozzávetőleg 800 tisztviselője viszont januártól 45 százalékkal többet keres. Ők nem képviselők, hanem szakértők, politikai vagy adminisztratív munkatársak.

Az állami vezetők legutóbb a Gyurcsány-kormány idején részesültek béremelésben, a köztisztviselői alapilletmény azóta nem változott. Ennek következtében ma már egy állami cég középvezetője is többet kereshet, mint egy miniszter.

A magyar országgyűlési képviselők fizetése egyébként európai összehasonlításban csak a 20. helyen áll,

19 európai országban tehát többet keresnek az ottani parlament tagjai, mint magyar kollégáik. A bruttó 300 ezer forintos magyar átlagbérhez viszonyítva viszont nagyon jó pénznek számít a 748 ezer forintos képviselői alapilletmény.

Az európai parlamenti képviselők fizetéséhez képest azonban még mindig csekély. 2009-ben ugyanis egységesítették az uniós törvényhozásban dolgozók fizetését, előtte tagállamonként változott az összeg. Azóta a gazdagabb és a szegényebb országból érkező EP-képviselő is ugyanannyit keres:

2 millió forintnak megfelelő eurót havonta, amihez több ezer eurós költségtérítés is jár asszisztensekre, irodára, számítógépekre, telefonra, postaköltségre, autóra és utazásra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cáfolja a Fidesz, hogy emelkedik a képviselői fizetés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást