Folytatódhat az áfacsökkentés? - lapszemle

Infostart
2018. április 26. 07:09
A Magyar Idők a gázkapacitások bővítéséről ír, míg a Népszava a hajléktalanhelyzettel foglalkozik.

A Magyar Idők cikke szerint jelentősebb tranzitbevételekhez juthat Magyarország, miután biztosítja az észak felé áramló gázkapacitások bővítését. A lapnak nyilatkozó szakember elmondta: a tőlünk északabbra fekvő országok igényei az ellátási útvonalak átrendeződése miatt növekedtek meg. Hozzátette: azzal, hogy több gáz megy keresztül Magyarországon, és több helyről érkezik a betáplálás, fokozatosan növekszik a belföldi ellátás biztonsága is.

A Népszava a fővárosi hajléktalanhelyzetről azt írja: egyre több hontalan kénytelen menedéket keresni a budapesti kiserdőkben. Vannak, akik sátrat állítanak, mások kunyhót építenek, de olyan is van, aki már a veteményesét tervezgeti. Az összeállításból kiderül: a jó idő beköszöntével egyre kevesebben veszik igénybe a hajléktalanszállókat, ugyanakkor a Kürt utcai ellátóban például még mindig napi 150 adag ételt osztanak ki.

A Világgazdaság arról ír, hogy az élelmiszeripar az áfacsökkentés folytatására számít. Az ágazati szereplők szerint növelni kell a feldolgozott termékek arányát az exportban, amihez további fejlesztésekre lesz szükség. Az agrártermelők hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy különösen fontos a termékek minél magasabb szintű magyarországi feldolgozása.

A Portfolio egy tavaly készített nemzetközi kutatásra hivatkozva arról ír, hogy az ingatlanszektor képviselőinek 92 százaléka biztos abban, hogy a digitális és technológiai változások hatással lesznek az üzletére, ugyanakkor mindössze 34 százalékuk rendelkezik az egész vállalatra kiterjedő digitális stratégiával. A gazdasági portál az egyik érintett cégvezetővel értékelte a kutatás eredményeit.

A Magyar Idők írása szerint 2017-ben is folytatódott a mezőgazdasági beruházások bővülése Magyarországon. A különböző célú fejlesztésekre elköltött összeg meghaladta a 121 milliárd forintot. A beruházások 11,5 százalékát kölcsönből fedezték. Az állattenyésztők voltak a legaktívabbak, mintegy negyven százalékkal több fejlesztést hajtottak végre, mint egy évvel korábban.

A Világgazdaság cikkéből kiderül: a Heves megyében megjelent afrikai sertéspestis miatt kitiltotta a magyar sertéshúst piacairól Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea is. Bár a vírust csupán egy vaddisznó tetemében találták meg, a kitiltás az említett országokban a teljes Magyarországról származó sertéshúskészletre vonatkozik. A magyar élelmiszer-biztonsági hatóság elővigyázatosságból mintegy félmegyényi területen rendelt el korlátozó intézkedéseket.