Nyitókép: Máthé Zoltán

Átalakítja a Miniszterelnökséget Orbán Viktor

Infostart
2018. április 20. 09:22
A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse. Beszélt az európai parlamenti választás tétjéről és a Figyelő-listáról is.

"Ami bevált, nem kell megjavítani" - jelentette ki a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy lesznek-e új minisztériumok. Inkább a kormány" agyközpontját", a Miniszterelnökséget szeretné átalakítani és egy másfajta vezetési szerkezetet hozna létre. Ez ügyben már voltak és még lesznek komoly tárgyalásai. Szintén megbeszéléseket folytat a lehetséges miniszter-jelöltekkel.

Május 8-án megalakul a parlament és Orbán Viktor azt mondta, abban érdekelt, hogy gyorsan legyen új kormány, ugyanis például szeretné, ha a nyári szünet előtt elfogadná az Országgyűlés a 2019-es költségvetést. Erről tegnap már tárgyalt Varga Mihállyal, elmonda neki, mit kér tőle - fejtette ki Orbán Viktor, így biztossá téve, hogy Varga a gazdasági kabinet élén marad.

Az is kiderült az interjúból, hogy az új kormányban nagyrészt új emberek vállalnak majd szerepet, de több régi szereplő is a kormányban marad. Kijelentette: nem a mostani kormány munkájának folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot, ezért bízik benne, hogy elfogadják az új személyeket és az új struktúrát.

A gyermekvállalás magánügy, de közügy is Orbán Viktor szerint

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, ugyanis "a demográfia rajtuk áll vagy bukik". A gyerkvállalás a legszemélyesebb közügy, mondta, hozzátéve, hogy ezért ha a nők el tudják mondani a gyermekvállalkással kapcsolatos észrevételeiket, illetve hogy miként mehetne könnyebben a gyereknevelés és a családok együtt tartása, akkor azt meg kell hallgatni. "Kössünk megállapodást nem négy évre, hanem 10-15 évre" - tette hozzá Orbán Viktor.

A háromharmad kormánya

A választási eredménnyel kapcsolatban Orbán Viktor aláhúzta: arra törrekszik, hogy a kormány ne a kétharmad, hanem a háromharmad kormánya legyen, és ezért lépéseket is fog tenni. Reagált arra is, hogy az ellenzék több körzetben újraszámoltatná a szavazatokat a választási csalásokra vonatkozó hírek nyomán. "Olyan ez, mint amikor nyerünk 4-0-ra, és az ellenfelünk követeli a gólok újraszámlálását. A meccset lefújták. Ez van."

A "Figyelő-listáról"

Mint mondta, nem hullat krokodilkönnyeket annak hallatán, hogy elhagyja Budapestet a Nyílt Társadalom Alapítvány, majd reagált az állítólagos Soros-zsoldosokat bemutató, Figyelő által készített listára is.

"A sajtó munkásait kifejezetten biztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot és együttműködést, hozzák fölszínre mindazt, ami a mélyben van, és ha valaki nem rest és nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne szégyellje azt bevallani se."

Az EP-választás tétje is a migráció Orbán Viktor szerint

A kormányfő úgy látta, hogy az európai szavazóknak a következő Európai Parlamenti választáson kell meghatározniuk az uniós döntéshozatal irányát a migráció kérdésében. "Kész helyzetet teremteni egy évvel a választás előtt bevándorlás-kérdésben nem fair, nem demokratikus, óvnám ettől Európa vezetőit."

Üzenet a legkisebb falunak is

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte a migráció lesz a legfontosabb kérdés a következő évtizedekben. Ezt nagyon fontosnak tartja és az ezzel kapcsolatos üzeneteiknek az utolsó faluba is el kell jutniuk - jelentette ki. Szerinte ami fontos, azt "százszor, ezerszer" el kell mondani, és "én nem vagyok rest, ezt százszor és ezerszer elmondom".

Soros György egy spekuláns, aki tesz erre vagy arra a pártra, és ha nem jön be, akkor "bukóban van" - mondta a miniszterelnök, aki szerint ez történt most is Magyarországon. A pénzügyi spekulánsságnak is megvannak a maga szabályai. "Ők keresni akarnak és ez a nemzeti kormány nem kedvez nekik" - mondta Orbán Viktor.