Nyitókép: Oláh Tibor

Mától nem lehet keszeget fogni

Infostart
2018. április 16. 21:48
Hamarosan ívnak a keszegféléink, ezért – a hatályos jogszabály értelmében – elkezdődött a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna fajlagos tilalmi ideje.

Tekintve, hogy a tilalmi idő első napja idén vasárnapra esik, a tilalom az azt követő munkanapon lépett érvénybe, vagyis a keszegfélékre vonatkozóan április 16-án nulla órakor kezdődött és május 31-én (csütörtök) éjfélig tart.

A Nébih felhívta a horgászok és halászok figyelmét, hogy a jogszabály szerint a fajlagos fogási tilalmi idő alá tartozó halakat, valamint amely fajoknak a beazonosítása a horgász számára nem egyértelmű a kifogás esetén,

a fogást követően haladéktalanul és kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult.

Fontos tudni, hogy április 27-ig még tart a balin, a sügér és a fogassüllő fajlagos tilalmi ideje is, a kősüllő pedig egészen június 29-ig védelmezett, azaz mind a fent említett, mind ezen halfajok horgászata tilos!

Jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, továbbá az Állami Halőri Szolgálat feladatvégzését érintő bejelentés az alábbi e-mail címen tehető meg: allamihalor@nebih.gov.hu.