Nyitókép: ALESSANDRO DI MEO

Reményt és méltóságot kért a világnak a pápa

Infostart
2018. április 1. 13:16
Szíriát, a Szentföldet, Koreát is említette, és ezúttal is beszélt a menekültekről.

A Szíriában folyó "irtóháború" befejezését és a humanitárius jog betartását sürgette vasárnap hagyományos húsvéti Urbi et Orbi áldásában Ferenc pápa.

A Szent Péter-bazilika loggiáján mondott üzenetében a katolikus egyházfő egyben "a béke gyümölcseit kérte az egész világ számára, mindenekelőtt a szeretett és megkínzott Szíria számára, amelynek népességét kimerítette a véget nem érő háború".

A katolikus egyházfő szorgalmazta a "szentföldi megbékélést, ahol "védtelen emberekre csapnak le". Pénteken gázai övezeti tüntetők és izraeli katonák összecsapásaiban 16 ember halt meg.

A koreai-félszigeti helyzetről szólva a pápa bátorította a folyamatban lévő "párbeszédet", felszólítva a közvetlen felelősséggel bírókat, hogy "bölcsességgel és jó ítélőkészséggel járjanak el a koreai nép érdekében".

"Azok, akik felelősséggel bírnak, járjanak el bölcsességgel és jó ítélőkészséggel a koreai nép érdekében, és építsenek ki bizalmi kapcsolatokat a nemzetközi közösségen belül" - szorgalmazta a pápa.

A pápa nemzetközi segítséget kért Venezuela számára, hogy többen ne hagyják el hazájukat a gazdasági és a politikai válság miatt.

Ferenc, aki 2013. évi megválasztása óta a római katolikus egyház fejeként a hatodik húsvéti szentmiséjét mutatta be az áldás előtt, felszólította a Szent Péter téren összegyűlt hallgatóit, hogy a világban előforduló oly sok igazságtalanság megszüntetéséért munkálkodjanak.

A pápa azért imádkozott, hogy

Jézus ereje "hozza meg a remény és a méltóság gyümölcseit, ahol nélkülözés és kirekesztés, éhség és munkanélküliség van, ahol - manapság oly gyakran elutasított - bevándorlók és menekültek vannak, ahol megtalálható a selejt kultúrája, a drog- és az emberkereskedelem, valamint a rabszolgaság modern formái".

A Szent Péter teret húsvét vasárnapján 50 ezer szál virág díszítette - többségében tulipánok és sárga nárciszok, illetve rózsák és orchideák -, amelyek immár 32. éve Hollandia adományai.

Tavaly a virágokat a római sirályok megdézsmálták, de a kertészek idén lézer segítségével riasztották el a mise előtt a madarakat.