Nyitókép: Kovács Attila

A kereszténység legnagyobb ünnepe

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. március 30. 08:00
Húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, az olajszentelés és az Oltáriszentség alapításának ünnepe – mondta az InfoRádióban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. „Az utolsó vacsora ünneplése az eucharisztia alapítása. Az oltári szentséget akarja nekünk ajándékozni. Feláldozott és feltámadt megdicsőült testét és vérét adja nekünk. Tehát ahogyan az

áldozatát az egész emberiségért hozta meg, bemutatva az Atyának a legteljesebb engedelmességet, úgy az utolsó vacsorán ezt akarja megörökíteni a kenyér és a bor átváltoztatásával.

Ez egyben a tanítványok közösségének egy különleges ajándéka is, a papság alapítása” – fogalmazott. Nagycsütörtökön az egyházmegye papsága közösen mutatja be az olajszentelési misét, megújítják papi ígéreteiket, az érsek pedig megszenteli azokat az olajokat, amivel az papok egész évben a szentségeket kiszolgáltatja.

Nagypéntek, Jézus Krisztus kereszthalálának napja az egyetlen nap az évben, amikor a római katolikus egyház nem tart szentmisét. Nagyszombaton Erdő Péter Cserháti Ferenc segédpüspökkel közösen tart vigíliát a Szent István Bazilikában. Nagyszombaton, a feltámadás előestéjén már körmenettel ünnepelnek a hívek. „A nagy zsidó ünnepeknek az előestéje is már a liturgikus ünneplésnek az alkalma, ezt folytatták a keresztények, tehát az előeste már a húsvét ünneplésének szerves része.

Az előesti szentmisét ősi magyar szokás szerint körmenet követ, ilyenkor pedig kimegyünk az utcára, és énekelve járunk a templom körül, megosztva a világgal is örömünket”

– magyarázta Erdő Péter.

„Krisztus feltámadásának ünnepe, húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe,

törekszünk arra, hogy minden szertartásban, minden felekezetben ugyanazon a napon ünnepeljünk, Ferenc pápa is ezen dolgozik. Különösen a keleti hagyományt követő keresztény testvéreinkkel keressük az alkalmat, hogy lehetne ezt megvalósítani” – hangsúlyozta a bíboros.

Húsvét vasárnap Erdő Péter Esztergomban vezeti a szentmisét, a Szent István Bazilikában Schnell György esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa mond szentbeszédet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kereszténység legnagyobb ünnepe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást