Nyitókép: Kovács Tamás

Orbán Viktor: a legnagyobb csata, amit együtt megvívhatunk, még előttünk van

Infostart
2018. március 15. 14:57
Nem csupán egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országház előtti díszünnepségen.

A békemenet nem csupán a haza ügye, hanem Lengyelország ügye melletti kiállás is, tisztelet Lengyelországnak – mondta Orbán Viktor beszédében, külön köszöntve a Lengyelországból érkező vendégeket is.

A kormányfő szerint az április 8-i választáson nem négy év lesz a tét.

„Tudtam, hogy sokan leszünk és elszánt arcokat fogok látni. Komolyságra és elszántságra van szükség” - emelte ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta : mi vagyunk a 48-as forradalmárok és szabadságharcosok örökösei.

Sok mindent vittünk végbe, sok nagy harcot és emlékezetes csatát, de a legnagyobb csata, amit együtt megvívhatunk, még előttünk van, és éppen most van előttünk

– fejtette ki.

A kormányfő úgy fogalmazott: a helyzet úgy áll, hogy el akarják venni az országunkat. Azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, azt akarják, hogy ne mi, hanem mások éljenek ebben az országban, olyanok, akik nem tisztelik a törvényeinket és életformának.

Orbán Viktor kiemelte: azok az országok, akik nem állítják meg a bevándorlást a határaiknál, elvesznek.
Mindezt külső erők akarják ránk kényszeríteni itthoni csatlósaik segítségével, és a választást jó alkalomnak látják erre – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a kérdés most az, hogy lesz-e Magyarország, nem a választást, hanem a jövőnket akarjuk megnyerni.

Európa, és benne mi a magyarok egy világtörténelmi fordulóponthoz érkezett. Az egyik oldalon a nemzeti érzelmű milliók, míg a másikon a globalista, világpolgár elit áll – közölte a miniszterelnök.

Nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal

- folytatta. Külföldi konszernek és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, a nemzetközi spekulánsok által fizetett NGO-k láncolata, amit Soros György neve foglal össze és ő testesít meg - jelentette ki.

Mi a keresztény kultúrából nőttünk ki, különbséget teszünk az ember és a tettei között. Sohasem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit, továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében - emelte ki a kormányfő. Orbán Viktor ugyanakkor hozzátette: harcolni fognak az ellen, amit Soros György birodalma Magyarországgal tesz és tenni akar. Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha - hangsúlyozta.

A miniszterelnök kifejtette: minden választókerületben ők állnak majd szemben a mi jelöltjeinkkel. Nekik az a feladatuk, hogy hatalomra kerülve végrehajtsák a nagy tervet. A nagy tervet, hogy a bevándorlók útjában álló Magyarországot megtörjék, és először bevándorlók ezreit, aztán tíz- és tízezreit telepítsék be néhány év alatt Magyarországra.

Európa már most invázió alatt áll.

Ha hagyjuk, a következő egy-két évtizedben tíz- és tízmilliók indulnak meg Európába Afrikából és a Közel-Keletről. Brüsszel nem védi meg Európát. A bevándorlást nem megállítani, hanem támogatni és szervezni akarja - jelentette ki a miniszterelnök.

Arra kell készülnünk, hogy a mi jelöltünkkel végül mindenütt egy "Soros-jelölt" áll majd szemben három hét múlva, az országgyűlési választáson - mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta: mindenki tudja, hogy a bevándorlást ellenző magyarok vannak többen.

Az ellenfeleknek csak úgy van esélyük, ha sikerül a "táborunkat megbontani", ha sikerül megosztani az egységet. Az a céljuk - folytatta -, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, ami Magyarországot fenyegeti.

Az ellenfelek is tudják, most évtizedekre eldőlhet az ország sorsa. Ezért semmitől sem riadnak vissza: nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak - mondta.

"Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk sem vakok, sem balekok.

A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre sem az erőnket, sem az időnket.

A támadásokat rázzuk le magunkról, mint kutya a vizet (...), csak Magyarország megvédésére fordítsuk az erőnket" - szólított fel.

A választási harc első törvényének nevezte, hogy egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló, és mindenkire szükség van.

Az a céljuk, hogy bármiről legyen szó, csak arról a veszélyről ne, amely Magyarországot fenyegeti. Ellenfeleink is tudják, most évtizedekre eldőlhet Magyarország sorsa. Ezért semmitől sem riadnak vissza - mondta a kormányfő.

Aki magyar, velünk tart, újra és újra győzni fogunk, mert Magyarország a magyaroké - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint gyáva népnek nincs hazája, s a magyarok összeszedték a bátorságukat, ha kellett, pedig sosem volt könnyű.

Felidézte, hogy Andrássy Gyula miniszterelnököt halálra ítélte a bécsi császár, II. Rákóczi Ferenc fejedelem száműzetésben halt meg, Kossuth Lajost elűzték a labancok, Tisza István miniszterelnököt lelőtték a kommunisták.

Sohasem ment könnyen, de a végén mégis mindig mi győztünk

- hangsúlyozta. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük "Gyuri bácsit" is a hálózatával egyetemben. "Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat" - jelentette ki Orbán Viktor.

Tétként a jövő van feltéve az asztalra, újabb esély, pótvizsga nincs, ha átszakad a gát, akkor beözönlik az áradat, és a kulturális megszállás visszafordíthatatlanná válik - mondta a kormányfő a migrációra utalva.

Kifejtette: 2010-ben, amikor talpra álltunk, fellázadtunk, és harcolni kezdtünk a magyarokért Brüsszelben és a többi birodalmi központban, még egyedül voltunk. De aztán megjöttek a lengyelek, a szlovákok és a csehek. Aztán az Egyesült Államok bevándorlásellenes elnököt választott, és a britek is saját útjukra léptek. Izrael máig kitart. Aztán Ausztriában a hazafiak átvették a hatalmat, és az olaszok is nemet mondtak a bevándorlásra.

Orbán Viktor szerint csak az a kérdés, a magyarok tanultak-e a mások hibájából, megértették-e, hogy csak egyszer lehet elrontani. Ha egyszer elvétették, vége, újabb esély, pótvizsga nincs. Ha átszakad a gát, akkor beözönlik az áradat, és a kulturális megszállás visszafordíthatatlanná válik - jelentette ki.

Magyar fiatalok, most a hazának van szüksége rátok, gyertek, és harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, még meglegyen - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint lehet, hogy a fiatalok most úgy érezhetik, hogy övék az egész világ, hogy "ide nekem az oroszlánt is". Igazuk van, a nagyra törés hiánya maga a középszerűség, és az élet semmire sem jó, ha nem kezd vele valamit az ember.

Hozzátette: de eljön a pillanat, és rá fognak ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben leélheti az életét. Egy hely, ahová visszatérhet, ahol megérezheti, hogy az élet nem hiábavaló, és a végén sem hullik a semmibe. Hozzáadódik és beépül az ezeréves nagyszerű alkotásba, amit egyszerűen csak hazának, magyar hazának nevezünk.

"Mindent megbeszéltünk. Felszerszámoztunk, felnyergeltünk és felkészültünk az előttünk álló háromhetes választási hadjáratra" - mondta, hozzátéve: már csak a Jóisten segítségét kell kérni, ezért együtt a tömeggel elszavalta a Himnuszt.

"Magyarok, magasba a zászlókat, menjetek és harcoljatok, éljen a magyar szabadság, éljen a haza, fel, győzelemre, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta szónoklatát Orbán Viktor.