Még drágább lesz az építkezés - lapszemle

Infostart
2018. március 13. 08:01
Több mint ezer kilométernyi utat újítanak fel évente. Tovább nőtt a legvagyonosabb réteg vagyona. Idén rekordszámú hosszú hétvége lesz.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy több mint ezer kilométernyi utat újítanak fel évente a Magyar Közút szakemberei. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonproft Zrt. vezérigazgatója a lapnak azt mondta, hogy a hamarosan induló tavaszi idényben 150 milliárd forintból 1200 kilométernyi út felújítását kezdik meg. Hozzátette: a télen nem volt hótól elzárt település, azonban a csapadékos, hideg idő rengeteg munkát ad a kátyúzóknak.

Még drágább lesz az építkezés - írja Magyar Nemzet. Lap cikke szerint Jelentős, átlagosan 10-12 százalékos áremelkedés várható idén az építőiparban. Az ágazaton belül azonban nagy a szóródás a drágulás tekintetében. Amíg az út- és a vasútépítéseknél előreláthatólag csak öt százalék körüli lesz a korrekció, addig a legnagyobb mértékű, 12-16 százalékos drágulással a lakásépítési szektorban szembesülhetnek majd a megrendelők. Az áremelkedés elsősorban annak a következménye, hogy idén a tavalyinál mintegy 20 százalékkal magasabbak lesznek a munkabérek, illetve az alvállalkozói díjak.

A Világgazdaság arról ír, hogy hogy 11 százalékkal nőtt a turisztikai célú beutazások száma Magyarországra, az ide látogató 12 millió külföldi a korábbinál 9 százalékkal többet, 427 milliárd forintot költött. A lap cikke szerint a külföldre látogató magyarok 2017 utolsó három hónapjában 8,8 százalékkal többet fordítottak utazásaikra, mint 2016 negyedik negyedévében, az év egészét tekintve külföldi költéseik összege elérte a 816 milliárd forintot.

A Portfolio az Európai Bizottság Magyarországról szóló friss elemzéséről készített összeállítást. A testület szerint Magyarországon rekordszintet ért el a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, újra növekedésnek indultak a keresetek, az EB azonban felhívja a figyelmet, számos ponton további előrelépéseket kell elérni: a jelentős béremelkedés ugyanis rontja a versenyképességet, ráadásul a közfoglalkoztatás sem hatékony, mivel továbbra is kevesen tudnak hosszabb távon elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

Tovább nőtt a legvagyonosabb réteg vagyona – írja a Világgazdaság. A lap kiemeli, hogy tavaly 275 milliárd forinttal gyarapodhatott a leggazdagabbak vagyona, az év végén 4135 milliárd forint lehetett a privátbanki számlákon.

A Pénzcentrum a hosszú hétvégéhez ad hasznos tanácsokat. A portál kiemeli, hogy idén rekordszámú hosszú hétvége lesz, amelyeket sokan utazásokkal töltenek, ennek ellenére tavalyi adatok szerint még mindig csak a kiutazók 50 százaléka köt utasbiztosítást, pedig a bankok többsége akár már évi néhány ezer forintért is nyújt speciális, a bankkártyánkhoz járó biztosítást.