Pulai: a Fidesz vasárnap este egy óriási pofont kapott

Infostart
2018. február 26. 08:52
Eldördült egy új startpisztoly az ellenzék számára - nyilatkozta az InfoRádiónak Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója.

A Fidesz vasárnap este egy óriási pofont kapott - nyilatkozta az InfoRádiónak Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: amit a mérésekből eddig is lehetett tudni, most kiderült a gyakorlatban is, jelesül az, hogy a Fidesz a legjobban szervezett ellenzék. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ellenzéki összefogással a Fidesz legyőzhető, még egy olyan városban is, mint Hódmezővásárhely.

Az elemző kérdésre válaszolva elmondta: hasonlóan teljes ellenzéki összefogást a parlamenti választásokon nem tart valószínűnek. Az viszont elképzelhető szerinte, hogy a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok az eddigieknél szorosabb együttműködésre váltanak. Ez valamennyire limitált, hiszen már zajlik a jelöltállítás, szükséges a megfelelő mennyiségű ajánlás összegyűjtése is, de bizonyos módosításokra még van lehetőség. Hódmezővásárhely egyértelmű jelzést adott, hogy van értelme az összefogásnak - tette hozzá.

A kormánypártok számára Hódmezővásárhely megmutatta: el lehet veszíteni egy olyan választást, amelyben a kutatások előzetesen azt mutatták, hogy ők a biztos esélyesek. A kormányoldal számára az is leszűrhető, jó az a stratégia, amelyik az ellenzéki összefogás megakadályozására törekszik.

Az elemző szerint a Fidesz számára továbbra is kiemelt cél marad a centrális erőtér megőrzése, amelyben ők a relatív legerősebb erő. Más esély számukra az elkövetkező 6 hétben nem mutatkozik Pulai szerint.

A hódmezővásárhelyi eredményből országos szinten április 8-ára az egyik levonható következtetés Lázár János személyére vonatkozhat - mondta az elemző. A számok alapján ugyanis arra lehet következtetni, hogy a városban soha ennyi ellenzéki szavazó nem volt.

Hangsúlyozta: ahol olyan ellenzéki jelölt indul az országban, aki Márki-Zay Péterhez hasonlóan be tudja gyűjteni a proteszt szavazatokat, akkor lehet félnivalója a Fidesznek.