Öreg kocsik lepik el az országot

Infostart
2018. február 25. 16:40
Tavaly év végén 14,1 év volt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, vagyis az emelkedő újautó-értékesítés is csak lassítani volt képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derült ki egy felmérésből.

A jóautók.hu közleménye szerint az elmúlt évtizedben  10,3-ról 14,1 évre nőtt a hazai személyautópark átlagéletkora.

2017-ben 116 ezer új autót adtak el, 20 százalékkal többet mind egy évvel korábban. Egyelőre azonban a dinamikus növekedés is csak lassítani tudta a hazai személyautópark öregedését. A magasabb átlagéletkorhoz komoly mértékben hozzájárul az is, hogy tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba,

ezek 60 százaléka pedig legalább 10 éves volt.

A hazai személygépjármű-park közel öt százalékkal bővült tavaly, így ezer főre immár átlagosan 350 autó jut.

A gazdasági fejlettség mértéke szoros összefüggésben van az autók számával: míg Pest megyében 407, Győr-Moson-Sopron megyében 402, Vas megyében pedig 398 autó jut ezer főre, addig Észak- és Kelet-Magyarország egyes megyéi komoly lemaradást mutatnak ezen a téren.

A hazai személyautó-park negyedét két márka, az Opel (14%) és a Suzuki (12%) teszi ki. A második negyeden további három márka, a Volkswagen (10%), a Ford (8%) és a Renault (6%) osztozik.