Alig fogunk ráismerni az új metróállomásokra?

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. február 25. 08:36
A tervek szerint halad a 3-es metró felújítása az északi szakaszon, főleg az állomások műszaki része újul meg - mondta az InfoRádió kérdésére Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

A felújítás alatt lévő megállók arculatával összefüggésben a szakember kiemelte, hogy  más színvilágra, díszítőelemekre, megvilágításra kell számítania az utazóközönségnek, de alapvetően konzervatív lesz a változás.

Bíró Attila hozzátette, hogy

a változás inkább a műszaki tartalomban lesz tetten érhető,

itt elsősorban a liftek megjelenése a fontos, egy kivétellel. A Dózsa György úti megállónál, az oda tervezett ferdepályás liftek kialakításáról még nem döntött a főváros, de a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a múlt héten azt közölte, hogy elfogadhatónak tartja ezt az akadálymentesítést a 3-as metróban.

Bíró Attila kiemelte azt is, hogy a felújított állomásokon lesznek új mozgólépcsők. Továbbá a biztonság szempontjából jelentős, de kevésbé látványos újítás lesz, hogy

az állomásokon és az alagútban is új szellőző rendszer épül ki

és lesznek olyan oltóberendezések, amilyenek a 2-es és a 4-es vonalon is és amelyekkel gyorsan és hatékonyan el lehet oltani a lángokat, ha kigyullad egy kocsi. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
3-as metró felújítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást