eur:
394.24
usd:
370.19
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Rég nem látott csúcsragadozót fotóztak le Nógrádban

Rég nem látott csúcsragadozót fotóztak le Nógrádban

Két kameracsapda felvételén is az látszik, hogy egy hiúz költözött Nógrád megyébe.

Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Tájegységének vezetője az InfoRádiónak elmondta, egy hónap különbséggel már kétszer észleltek hiúzt Nógrád észak-keleti térségben. A nemzeti park munkatársai így azt a következtetést vonták le, hogy nem kóborló, hanem megtelepedett állatról lehet szó. Egyelőre egyetlen állatról tudnak biztosan, a szakemberek a helyszínen a nyomait is megtalálták.

A tájegység vezetője az InfoRádióban elmondta, a térségben hiúzról már a '90-es évektől számoltak be vadászok, de a nemzeti park igazgatóságához egyszer sem juttattak el ezekről bizonyítékokat. „Európa legnagyobb hiúzpopulációja a Kárpátokban és Szlovákiában található –

Magyarország Északi-Középhegysége a Kárpátok része, így nem is csodálhatjuk, hogy itt is megjelent a hiúz”

– mondta Harmos Krisztián. A szakértő hozzátette, a macskafélét Magyarországon a legrégebb óta a Zempléni-hegységben észlelik többé-kevésbé állandó jelleggel,  az elmúlt évtizedekben azonban az Aggteleki-karszt és Börzsöny környékén telepedett meg.

Rég nem látott csúcsragadozót fotóztak le Nógrádban

A csúcsragadozó az emberre nem veszélyes, legfőbb tápláléka az őz, a különféle rágcsálók, illetve a kisebb énekesmadarak. „A hiúz egy nagyon félénk, óvatos állat, és Európában nincs bizonyított ember elleni támadása”– mondta Harmos, aki hozzátette, még akkor sem támadja meg az embert, amikor egy nőstény a kölykeit vezeti. Harmos elmondta, a hiúz magányos állat, csak a nőstény képez kivételt, amikor a kicsinyeit körülbelül 10 hónapig kíséri, majd a következő szaporodást követő időszakban a kölykök leválnak az anyjukról.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Tájegységének vezetője azt is mondta, a farkas és a medve mellett a hiúz a legkisebb csúcsragadozó, amely előfordulhat Magyarországon. Azt is elmondta, ha Zemplénben megjelennek a farkasok, akkor általában a hiúzok eltűnnek, de a külföldi példákból az is látszik, hogy azonos területen is megférnek egymás mellett. Kiemelte, hogy

a hiúz fokozottan védett fajta, elejtése pedig bűncselekmény.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×