eur:
393.76
usd:
365.41
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hófúvás jöhet: ezeken a helyeken kell félni Magyarországon

Egyre kisebb a hófúvás veszélye az utakon, de egyes megyékben erre is lehet számítani - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Főigazgatóságának közrendvédelmi főosztályvezetője kedd esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Lakatos Tibor kiemelte: jelenleg nincsenek rendkívüli időjárási körülmények Magyarországon, a hó mennyisége nem tekinthető szélsőségesen nagynak, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása alapján a hófúvás veszélye egyre kisebb, azzal feltehetően csak Vas és Zala megyében kell számolni.

Megerősítette azt a délelőtti tájékoztatást, amely szerint az időjárás miatt nincs olyan rendkívüli helyzet, amely a szokásostól eltérő rendőri intézkedéseket indokolna.

Az ORFK országos törzse reggel 8 óra óta működik, feladata, hogy az egész országban koordinálja a téli időjárással kapcsolatos rendőri feladatokat. Az országos törzs létrehozásával az volt a cél, hogy ha a helyzet komolyabbra fordul, azonnal megtehessék a szükséges intézkedéseket.

Azt mondta csaknem 2500 rendőr dolgozik a téli időjárási helyzettel kapcsolatos feladatokon. Szólt arról is: kedden 16 óráig nem emelkedett jelentősen a napi átlaghoz képest a balesetek száma, 14 olyan baleset történt az országban, amely összefüggésbe hozható a rendkívüli időjárási helyzettel, és ezekben hat ember sérült meg könnyebben.

A közlekedés biztonságának fenntartásáért útellenőrző járőrök álltak szolgálatba a hóeséssel leginkább érintett megyékben. Feladatuk leginkább az, hogy meggyőződjenek arról, mennyire járhatók az utak, együttműködve a közutak, autópályák kezelőivel. Felkészültek arra is, hogy szükség esetén forgalomkorlátozásokat, tereléseket vezessenek be, hogy egy hófúvással érintett területen az autók ne rekedjenek a hó fogságában - mondta. Jelezte: a lakosokra is figyelnek, különösen az idősekre és azokra, akik segítségre szorulnak.

Ezek az intézkedések jobbára a dunántúli megyéket érintik, de felkészültek arra is, hogy az ország többi részében is bevezessék a szükséges intézkedéseket, így Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megyében is működnek részlegesen törzsek.

A főosztályvezető kitért arra is, hogy kapcsolatot tartanak a horvát és a szlovén rendőrséggel, mivel korábban is előfordult, hogy ezek az országok korlátozták a határátkelőkön a tehergépjárművek forgalmát. Felkészültek arra, hogy ha ilyen korlátozást vezetnek be, a magyarországi autópálya-szakaszokon vagy autóutakon, főutakon parkoltassák ezeket a gépjárműveket, és fenntartsák a közbiztonságot ezekben a parkolókban - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×