Ezért vágták ki a belvárosi fasort Budapesten

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. február 20. 17:31
A kedvezőtlen városi környezet miatt sok fa megdőlt, ezért van szükség a teljes fasor kivágására és új ültetésére az 5. kerületi Semmelweis utcában. Dékány Szilveszter, a Főkert Zrt. kommunikációs és PR csoportvezetője mondta el a részleteket.

A Főkert 2014-ben végzett vizsgálatot, az eredmény azt mutatta, hogy

a fák állapota erőteljesen romlott az elmúlt évtizedben, kevés napfényt kaptak, befelé dőlnek,

eljött az ideje annak, hogy rendezze ezt az állapotot a társaság - mondta a kommunikációs vezető.

Dékány Szilveszter elmondta: a rekonstrukció után 7-8-fával több lesz a mostaninál.

A Főkert korai juhart ültet,

ez a fajta középmagas, városi körülményeket is jól tűrő, lombhullató fa, melyet kedvező tulajdonságainak köszönhetően rendszeresen ültetnek utcasorfának.

Most még az engedélyekre vár a Főkert, de heteken belül megkezdődhet a munka, tavaszra megszépül a Semmelweis utca.

A korábbi állapot itt látható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Semmelweis utcai fák
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást