eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Így állnak most a kormánypártok - lapszemle

Megtartották pozíciójukat a kormánypártok a négy évvel ezelőtti országgyűlési választási kampánynyitányhoz képest, az ellenzéki oldal azonban átrendeződött - írja a Magyar Idők.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy megtartották pozíciójukat a kormánypártok a négy évvel ezelőtti országgyűlési választási kampánynyitányhoz képest, az ellenzéki oldal azonban átrendeződött. Ennek a legnagyobb vesztese az MSZP lett, a szavazóikat pedig a Jobbik és az LMP gyűjthette be, ez derült ki a 2014-es és a mostani közvélemény-kutatási eredmények összehasonlításából.

A Magyar Nemzetben interjút olvashatnak Pogátsa Zoltán közgazdásszal, aki szerint az Orbán-kormány 2010-es megalakulása után gyakorlatilag évekig olyan gazdaságpolitikát folytatott, amelyet a Nemzetközi Valutaalap is elvárt volna az egyébként katasztrofális helyzetben lévő országtól. A szakértő kiemelte, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest annyival jutott előrébb a gazdaság, hogy a költségvetés egyensúlyban van, ezt azonban úgy sikerült elérni, hogy jelentős forráselvonás történt az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika területén is.

Tavaly két és fél milliárd forintot fizetett ki a Nemzeti Egészségbiztosítás Alapkezelő magyarok külföldi gyógykezeléséért – tudta meg a Világgazdaság. Az engedélyezett beavatkozások olyan, Magyarországon nem végzett ellátások, amelyek orvosszakmailag elfogadottak, és a beteg szempontjából reális egészségnyereséggel járnak, a leggyakrabban genetikai rendellenességek, vérképzőszervi vagy egyéb daganatos betegségek miatt volt indokolt a külföldi gyógykezelés. A legdrágább beavatkozás egy onkológiai kezelés volt 56 millió forintért.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy milyen fejlesztéseket hajtottak végre a magyar bankok 2017-ben. A portál kiemeli, hogy pár perc alatt kizárólag mobilon igényelhető hiteltől kezdve, új érintéses banki mobiltárcán át videós számlanyitáson keresztül alaprendszer frissítésig rengeteg újítást teszteltek a hitelintézetek. Emellett már van olyan bank is, ahol chatrobot fejlesztésen gondolkoznak, de a blockchain technológia és a mesterséges intelligencia is felkerült a hosszabb távú banki fejlesztési irányok sorába.

A Pénzcentrum a közösségi autót használatról késíztett összeállítást. A portál hangsúlyozza, hogy már két cégtől is lehet közösségi autókat kölcsönözni Budapesten. A modell mindkét cégnél hasonló, percdíjas alapon lehet közlekedni bérelt autóval, a megkötés annyi, hogy a használat végén egy kijelölt zónán belül kell azt lerakni. A legnagyobb költség mindkét szolgáltató esetében akkor keletkezhet, ha balesetet okoznak a felhasználok. A Greengonál nincs összegben maximálva az önrész, annak mértéke üvegkár esetén 20 százalék, egyéb kár esetén pedig 10 százalék, de legalább 100 ezer forint. A MOL Limónál ezzel szemben az önrész egységesen 100 ezer forint.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×