eur:
395.51
usd:
366.65
bux:
65519.84
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Orbán Viktor: a következő években az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába - a nap hírei

A vallásszabadság napjává nyilvánítaná az Országgyűlés január 13-át. Washingtonban vádat emeltek több orosz állampolgár és szervezet ellen a 2016-os amerikai választásokba való állítólagos beavatkozás miatt.

A kormányfő szerint a következő években az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába. Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé budapesti konferenciáján beszélt erről. A miniszterelnök a politika és vallás közti párbeszédről tartott fórumon kiemelte: ez az Európai Unióban különösen látványos, mert a migrációs válság felnagyítja ezeket a kérdéseket. Emellett ismét a keresztény kultúra megőrzését, valamint a migrációt biztató erők megfékezésének fontosságát is hangsúlyozta.

A vallásszabadság napjává nyilvánítaná az Országgyűlés január 13-át; 1568-ban ezen a napon fogadta el az erdélyi országgyűlés a tordai vallásügyi törvényt. Kövér László házelnök, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese valamint Hiller István szocialista képviselő előterjesztéséről várhatóan a jövő héten dönt a parlament.

Ferenc pápa jóváhagyása után március 21-én veszi át hivatalát az új pannonhalmi főapát. A Benedek rendi szerzetesrend vezetőjének személyéről január 6-án a 40 örökfogadalmas szerzetes döntött, így Hortobágyi Cirill főmonostori perjel lesz Pannonhalma 87. apátja. Várszegi Asztrik eddigi főapát novemberben erősítette meg, hogy 27 év után átadja feladatait utódjának.

Várhatóan az év második felében adja be Paks 2 létesítési engedélyének kérelmét az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Aszódi Attila egy fővárosi szakmai konferencián azt mondta: mintegy 200 ezer oldalas dokumentációt kell összeállítani. Paks 2 megvalósításához csaknem 6 ezer engedélyre van szükség, ezek közül eddig több mint 300-at szereztek meg.

A vándortáboroztatás támogatásával a kabinet a diákok olcsóbb táborozási lehetőségeit akarta megteremteni - jelentette ki a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: 5 kiépített vándortábor útvonal várja a jelentkező iskolai csoportokat. A kormánybiztos arról is beszélt, hogy a kormány a síelők itthon tartásáért döntött az eplényi, a mátraszentistváni, illetve a sátoraljaújhelyi sípályák fejlesztésének támogatásáról.

A Jobbik szerint rossz az az oktatási rendszer, amelyben egyes fiatalok anyagi helyzetük miatt nem járhatnak egyetemre. Az ellenzéki párt közleményében hangsúlyozza: érdemi alapon biztosítaná a fiatalok továbbtanulási lehetőségeit. Ennek kulcslépése az új kollégiumok építésének beindítása, valamint az állami ösztöndíjas férőhelyek számának bővítése és az alacsony ösztöndíjak tisztességes szintre emelése.

Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében. Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő kijelentését azzal indokolta, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében ugyanazokat a szabálytalanságokat tárta fel, mint amilyeneket Szolnokon elkövettek.

A NATO főtitkára szerint az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát. Jens Stoltenberg a müncheni biztonságpolitikai konferencián úgy vélte: a védelmi képességek fejlesztése lehetőségek mellett kockázatokat is hordoz. Az észak-atlanti szövetség főtitkára hangsúlyozta: az uniós védelmi képesség erősítése esetleg gyengítheti a transzatlanti köteléket és diszkriminálja a NATO unión kívüli tagjait.

A Brexit-menetrend betartását szorgalmazta a német kancellár a brit miniszterelnökkel tartott találkozón. A berlini megbeszélésen Angela Merkel emellett azt is hangsúlyozta: a kilépés utáni időkre szoros és konstruktív kapcsolatokat kell kiépíteni. Theresa May arról beszélt: London a közösségen kívüli országokhoz képest szabadabb hozzáférést kíván szerezni az unió piacain, cserébe olyan feltételeket kínál, amely a Nagy-Britanniában tevékenykedő uniós cégeknek is előnyös.

Az Egyesült Államokban vádat emelt 13 orosz állampolgár és három orosz szervezet ellen a 2016-os amerikai választásokba való állítólagos orosz beavatkozás miatt az ügyben összehívott nagyesküdtszék. Ezt a különleges ügyész hivatala közölte Washingtonban. A vizsgálóbizottság szerint a vádlottak megsértették az amerikai törvényeket, és beavatkoztak a választásokba és az amerikai politika folyamatokba. Moszkva abszurdnak nevezte a vádemelést.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×